Vágólapra másolva!

Eb-ezüstérmes a magyar férfipárbajtőr-csapat

Ezüstérmes lett a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású férfipárbajtőr-csapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján.

A magyarok a legjobb tizenhat között a dánokat, a negyeddöntőben az észteket, az elődöntőben pedig az oroszokat győzték le, a fináléban viszont kikaptak a franciáktól. Az utolsó összecsapás első három asszójában öttusos előnyt szerzett az ellenfél, amelyet aztán a végéig meg is őrzött.

"A döntőben a franciáknak ment jobban, gyorsan előnyhöz jutottak, és bár próbálkoztunk felzárkózni, nem sikerült. Ugyanakkor maximálisan elégedett vagyok ezzel a csapattal, mert már az ötödik világversenyes érmét szerezte meg" - értékelt Udvarhelyi Gábor, a férfi párbajtőrözők szakágvezetője.

A magyar csapat két éve ilyen összeállításban Európa-bajnok volt, tavaly pedig szintén elsőként zárt, de akkor Rédli helyén Pádár Tamás vívott. Világbajnokságon kétszer állt dobogóra ez a válogatott: 2009-ben másodikként, tavaly harmadikként zárt.

Eredmények:
a 16 között:
Magyarország - Dánia 45-38

a negyeddöntőben:
Franciaország - Svájc 45-34
Ukrajna - Olaszország 38-37
Oroszország - Németország 45-36
Magyarország - Észtország 45-38

az elődöntőben:
Franciaország - Ukrajna 45-37
Magyarország - Oroszország 45-43

a 3. helyért:
Oroszország - Ukrajna 45-36

a döntőben:
Franciaország - Magyarország 45-40

A végeredmény:
1. Franciaország
2. Magyarország
3. Oroszország

A versenyen húsz csapat indult.

Aranyérmes a nőipárbajtőr-csapat a kerekes székes Eb-n

Aranyérmes lett a Krajnyák Zsuzsanna, Juhász Veronika, Dani Gyöngyi, Pálfi Judit összeállítású magyar párbajtőrcsapat a sheffieldi kerekes székes Eb hétfői zárónapján.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tájékoztatása szerint az együttes a negyeddöntőben a briteket győzte le 45-23-ra, majd a négy között a lengyeleket verte 45-34-re, a fináléban pedig az ukránok ellen nyert 45-24-re.

A férfi párbajtőrözők a negyeddöntőben 45-33-ra kikaptak a lengyel csapattól, a helyosztókon azonban nem hibáztak, és ötödikként zártak.

A magyarok összesen hét arany-, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet nyertek az Eb-n, a küldöttség legeredményesebb tagja Krajnyák Zsuzsanna volt, aki négy számban indult (tőr, párbajtőr egyéni és csapat), és négy aranyat nyert.