Vágólapra másolva!
Ötödik menetes KO-győzelemmel gyűjtötte be a meglévő WBA kisváltósúlyú világbajnoki öve mellé az IBF címét is Amir Khan, miután alaposan gyomron csapta Zab Judah-t.

Az angol bunyós szombat éjjel a Las Vegas-i Mandalay Bay hotel nagytermében az amerikai Zab Judah ellen lépett szorítóba. Sok szurkoló és szakértő képesnek tartotta arra az IBF-bajnokot, hogy megtréfálja a Freddie Roach-Alex Ariza páros által felkészített WBA-bajnokot.

A kiélezett küzdelmet váróknak csalódniuk kellett, ugyanis Khan az első pillanattól kezdve fölényben volt, míg Judah meglehetősen passzívan inkább csak a védekezésre koncentrált.

Az egyoldalú találkozó végül meglehetősen hamar, az ötödik menetben befejeződött, miután Khan egy testre indított jobbossal megfogta riválisát, aki térdre került, Vic Drakulich mérkőzésvezető pedig kiszámolta a mélyütést reklamáló amerikai öklözőt, és kihirdette Khan KO-győzelmét.


A padlózás 2:30 után, Khan zöld gatyában


A még mindig csak 24 éves Khan ezzel a gyors KO-val az IBF világbajnoki koronája mellé begyűjtötte 26. profi győzelmét is (mindössze a Prescott elleni fiaskó csúfítja a rekordját), míg a 33 éves Judah hetedik vereségét könyvelhette el.