Vágólapra másolva!
Cseh László bronzérmet szerzett 200 méter vegyesen a sanghaji vizes világbajnokságon csütörtökön, Ryan Lochte és Michael Phelps mögött. Jakabos Zsuzsanna hatodik lett kétszáz pillangón, míg a női gyorsváltó az ötödik helyet csípte meg.

A szám magyar olimpiai ezüstérmese gyengébb első száz után remek hajrával csapott célba harmadik helyen a két amerikai, a világcsúcsot úszó (1:54.00 perc) Ryan Lochte és Michael Phelps mögött.

Cseh 1:57.69 perc alatt teljesítette a távot, s ezzel a magyar csapat harmadik dobogós helyét, s egyben harmadik bronzérmét szerezte meg Sanghajban. Lochte a szuperdresszek betiltása óta eltelt 19 hónap világcsúcsmentességét szakította meg.

"Nagyon örülök az éremnek, az időeredményemnek azonban már nem annyira, jobbat vártam. Igaz, az egyéni csúcsommal sem kerültem volna előrébb. A végét nagyon meghajtottam, mert a brazil jócskán előttem járt, a hajrám most ennyire volt elegendő. A vb-bronz mindenesetre mentálisan jót tesz, remélem, hogy fel fog dobni a 400 vegyesre" - mondta Cseh László.

Jakabos Zsuzsanna két kínai mögött harmadiknak fordult először a kétszáz pillangó döntőjében. Később a magyar úszó a középmezőny elején küzdött, végül élete legjobbjával (2:06.35) hatodiknak csapott célba. A győztes Csiao Liujang lett.

"Nagy egyéni csúcsot értem el, ennyit tehettem, a kínaiakkal nem vehettem fel a versenyt. Most gyorsan szusszanok egyet, mert jön a váltó a lányokkal" - nyilatkozta Jakabos.

Gyurta Dániel a 200 mell első középfutamában állt rajthoz, és az első három hosszon a japán klasszis, Kitadzsima Kiuszuke farvizén haladt. Ebben a sorrendben is fejezték be a számot, a magyar 2:08.92 perces ideje azt jelenti, hogy az ötös pályán úszhat majd a döntőben. Molnár Ákos (2:12.07) ugyanebben a futamban csak egy versenyzőt előzött meg, így nem jutott döntőbe.

"Jót versenyeztünk az olimpiai bajnok Kitadzsimával, és most már nem tudott úgy elmenni tőlem az első százon, mint annak idején, Athénban, a 2004-es olimpián" - emlékezett Gyurta. "De hát azóta eltelt egy kis idő. Szeretek vele versengeni, s nagyon jó, hogy a holnapi döntőben megint mellettem úszik. Ma majdnem befogtam a végén, mindenesetre elfáradtam, hiszen kétszer is úsznom kellett. 2:09 közeli időt terveztünk, annál is jobb lett, örülök és bizakodom."

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Cseh: A bronz mentálisan jót tesz

Bernek Péter a saját egyéni csúcsától csaknem egy másodperccel elmaradva az ötödik helyen végzett a 200 hát első előfutamában. Az 1:58.14-es idő azonban nem volt elég a döntőbe jutáshoz.

A nap végén a harmadik helyen döntőbe jutott magyar női 4x200-as gyorsváltó indult, Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna összetételben.

A vb-címvédő kínaiak száz méter után csak harmadikként fordultak, velük harcolt Mutina, miközben az Egyesült Államok csapata vezetett. Verrasztó a negyedik helyen haladt, de a táv második felében kicsit visszaesett. Az amerikaiak növelték előnyüket, a magyar csapatba pedig harmadikként Hosszú szállt be, aki tartotta a hatodik helyet. Az amerikai fölény megkérdőjelezhetetlen volt, ahogy Ausztrália és Kína is messze a riválisok előtt járt. Jakabos legfeljebb a negyedik pozícióért harcolhatott, s előbb megelőzte a brit, majd kis híján a francia záróembert is. Végül az Egyesült Államok után Ausztrália, Kína, Franciaország, Magyarország lett az első öt sorrendje.

"Személy szerint négy tizeddel gyengébbet mentem, mint egyéniben, de a négyesünk összességében jó volt, már csak azért is, mert a 2009-es római vb hatodik helyéhez képest egyet előreléptünk. Igaz, ezúttal a franciák megelőztek bennünket egy kevéssel, így most a második legjobb európai csapat lett itt Sanghajban a miénk, de ígérhetem, jövőre megint mögöttünk végeznek" - fogadkozott Mutina Ágnes.

A férfi százméteres gyorsúszást az ausztrál James Magnussen nyerte. A női ötven hát döntőjében Anasztaszja Zujeva győzött, miközben a hazai kedvenc, a nagy esélyes Gao Csang a dobogóra sem jutott.