Vágólapra másolva!
"Nem szeretem, ha elveszik tőlem, ami az enyém" - mondta az [origo]-nak a Liszt Ferenc repülőtéren Kis Gergő, aki azonban állítja, nem a benne dolgozó dac miatt nyert két bronzérmet a sanghaji úszóvébén. A magyar csapat egyetlen aranyérmese, Gyurta Dániel arról beszélt, hogy nem zavarja, ha a szurkolók a londoni olimpián győzelmet várnak tőle, mert 2004 óta elért ezüstje óta folyamatosan ez az elvárás vele szemben. A 200 vegyesen bronzérmes Cseh Lászlónak nagyon fáj, hogy az asztmarohama miatt nem jutott be a 400 vegyes döntőjébe, és mindent elkövet majd, hogy ilyesmi többször ne forduljon elő.

"Hajrá, Gergő! Áldott vagy te és áldott a te érmednek gyümölcse. Ajka" - szerepelt azon a transzparensen, amellyel az ajkai drukkerek a sanghaji vb-n 800 és 1500 gyorson is bronzérmet szerzett Kis Gergőt fogadták a repülőtéren, aki a váróterembe lépve igencsak meghatódott, és sírva borult édesanyja nyakába.

"Örülök, hogy sikerült, nem gondoltam, hogy ennyire jó lesz. Titokban bíztam abban, hogy bekerülök a döntőbe 800-on és 1500-on is, örülök, hogy ezt túlszárnyalva végül két bronzérmet nyertem" - nyilatkozta a 23 éves úszó, aki a nagy vihart kavart nyilatkozatának ("otthon meg voltunk alázva, félrelökve, az edzőmmel együtt", illetve "aki másnak vermet ás, maga esik bele") az okát firtató kérdésre azt válaszolta, hogy arról semmit nem szeretne már mondani.

"Számomra ez egy furcsa világbajnokság volt"

Kis azt mondja, hogy nem a benne dolgozó dac és düh miatt tudott érmeket nyerni, hanem mert meg akarta mutatni, hogy egy másik versenyszámban is képes világraszóló eredmény elérésére. "Én csak jól akartam úszni, és ez jól is sikerült. Számomra ez egy furcsa világbajnokság volt, mert eddig többnyire vegyesúszó-számokban indultam, míg most gyorsúszásban kellett teljesítenem. Úgy tűnik, ez jól sikerült" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy miért volt dacos, azt válaszolta: "Nem szeretem, ha elveszik tőlem, ami az enyém. De dac már nincs bennem." Hogy ezzel Kis mire célzott, csak sejteni lehet - minden bizonnyal arra, hogy szeretett volna 400 vegyesen is kijutni a vb-re, de ez nem sikerült neki (az ügy hátteréről itt olvashat bővebben).

Nézze meg Kis Gergő könnyes érkezését!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=IvryaTmm3xibAZu9


Az 1500 gyors igen, a 800 gyors viszont nem olimpiai szám, 400 vegyesen pedig még jövő júniusig van lehetőség az olimpiai kvalifikáció kivívására. "Most nem gondolok semmire, kicsit pihenek, szerdán elmegyek Rómába kilenc napra pihenni, és utána leülök értékelni a versenyt és a jövőt az edzőmmel. Most, ebben a pillanatban nem akarok vegyest úszni, most gyorsúsztam" - mondta mosolyogva, amikor arról faggattuk, gondol-e még arra, hogy 400 vegyesen felvegye a kvótáért zajló versenyt Cseh Lászlóval és Verrasztó Dáviddal.

"Kell egy jó időt úszni, ennyi a lényeg"

"Kajak-kenuban is szigorú válogatási elvek vannak, néha egy-két embernek nem tetszik, hogy a szövetségi kapitány mit mond, de ő az úr, és ő jelöli ki a csapatot" - mondta az [origo]-nak Cseh László, aki egy érmet ugyan szerzett - 200 vegyesen harmadik lett -, mégsem elégedett a vb-n elért eredményeivel, mert asztmarohama miatt 400 vegyesen csak 22. lett.

A 2008-as pekingi olimpián 200 és 400 vegyesen, illetve 200 pillangón is ezüstérmes Cseh nem szívesen beszélt a 400 vegyes magyarországi válogatóiról, amivel Kisnek vélhetően problémái vannak. "Voltak válogatási elvek, amelyeket a szövetségi kapitány hirdetett meg. Kell egy jó időt úszni, ennyi a lényeg" - fogta rövidre a 26 éves úszó, majd amikor arról érdeklődtünk, hogy a Cseh, Verrasztó, Kis hármas beszélt-e a rivalizálásukról, azt válaszolta: "Szerintem erről nem nagyon kell beszélni, meg nekem megvan a saját problémám is. Bármi lesz a válogatási elv, én állok elébe, és oda fogom tenni magam, hogy bekerüljek a csapatba."

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Kis Gergő 800 és 1500 gyorson nyert bronzérmet

Kiss László szövetségi kapitány szerint nincsen Kis Gergő-ügy, ráadásul, amit az úszó mondott, abból sokat hozzátettek és sokat elvettek a sajtóban. "Kis Gergő gyönyörűen szerepelt, és ahelyett, hogy ünnepelnénk, azzal foglalkozunk, hogy milyen nehéz körülmények között készül, amikor edzőtáborban van Ajkán. Meggyőződésem, hogy a vízben dől el minden, és mindig az végez az első két helyen, aki a jobb teljesítményt nyújtja. Két úszó indulhat 400 vegyesen az olimpián, és az lehet ebben a számban résztvevő, aki jövő év júniusáig a legjobb időt ússza" - mondta a szakember, aki szerint Kis nincsen háttérbe szorítva.

"Nem hiszem, hogy elnyomták volna. Két oka van annak, hogy nem indulhatott a vb-n: az egyik, hogy az ellenfelei jók: Cseh Laci Európa-bajnok, Verrasztó Dávid pedig Eb-második. A másik ok, hogy ezen a vb-n a 400 vegyes egy napon volt 1500 gyorssal, és még a nagy állóképességgel bíró Kis Gergő sem hiszem, hogy bírta volna a kettőt" - tette hozzá a szövetségi kapitány.

A 200 mellen aranyérmet nyert Gyurta Dániel szerint a csapaton nem lehetett érezni semmilyen feszültséget Kis Gergő nyilatkozata miatt. "Egy sportoló, aki világbajnoki döntőre készül, és érmet tud elérni, abban olyan feszültség van, hogy esetleg olyat mond, amit nem gondol komolyan. Most is ez történhetett."

Cseh László: Innen kell tudni felállni

Cseh László a legutóbbi tíz világversenyén egyaránt szerzett érmet, most azonban kevés dolog sikerült úgy, ahogy eltervezte. "A mostani vb nagy csalódás számomra. A 400 vegyes nem úgy sikerült, mint ahogyan szerettem volna, az élet közbeszólt. Az asztmám befolyásolt, egyszerűen nem kaptam levegőt, és emiatt nem tudtam az előfutamot normálisan leúszni. Iszonyatosan fáj, hogy kihagytam a döntőt, és nem tudtam csatázni az érmekért, helyezésekért, egész évben erre készültem, de innen kell tudni felállni" - nyilatkozta az [origo]-nak, hozzátéve, hogy most már nem arra keresi a választ, hogy miért történt ez meg vele, hanem arra fókuszál, hogy máskor soha ne fordulhasson elő.

"Elmegyek az orvoshoz, kivizsgáltatom magam tetőtől talpig, megnézzük a lehetőségeket, hogy miképp lehetne a leghatásosabban kezelni az asztmámat" - mondta Cseh, akinek, mint az Sanghajban kiderült, a londoni olimpián már nem csak egy nehezen legyőzhető ellenfele lesz. "Nem elég, hogy Phelpsszel kell csatáznom, most már Lochte nála is jobb lett" - panaszkodott Cseh, aki 2008-ban Phelpset nem tudta megelőzni a két vegyes számban, Lochte-t viszont igen. Ezúttal azonban utóbbi - összesen öt aranyat nyerve - mindegyik közös számukban megverte Phelpset. "Phelps biztosan az olimpián még jobb lesz, a mostani vb neki sem úgy sikerült, mint ahogyan tervezte (négy aranyérmet nyert - a szerk.). Két ilyen szintet képviselő amerikai ellen versenyezni nem kis feladat. Megpróbálok mindent, edzeni fogok keményen" - tett ígéretet Cseh.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
"Egyszerűen nem kaptam levegőt" - mondta Cseh László a 400 vegyes előfutamáról

Lochte feltámadásának Cseh sem tudja az okát: "Egy-két évvel korábban kezdett úszni, mint én és Phelps, talán nem volt annyi versenyen, és most éli a fénykorát, most jön ki belőle a maximum. Meglátjuk, hogy jövőre hogyan sikerül majd ezt lereagálnom, mindenesetre remélem, hogy még én sem vagyok túl a fénykoromon."

Több szakértő szerint Cseh számára jó döntés lehet, ha 200 pillangón - amely számban a vb-n még döntőbe sem jutott - egyáltalán nem indulna Londonban. Ezzel a 26 éves úszó is egyetért. "Most tudatosult bennem, hogy mindig is a vegyes volt a szívem csücske, csak kerestem az alternatívákat, hogy ne csak mindig vegyesen ússzak. Azt hiszem, maradok a vegyesúszásnál, mint fő célomnál, szeretnék abban a legjobb lenni. Ha mellé valamilyen kiegészítő szám bejön, azt szívesen leúszom, de mindig is a vegyesre fogok készülni."

A halásztelki születésű versenyző nem írná alá, ha most garantálnának számára két vagy három londoni ezüstöt, de nem azért, mert elégedetlen lenne ezzel az eredménnyel. "Nem szeretek jósolni, szeretnék viszont tisztességesen felkészülni, és szeptemberben olyan szinten el akarom kezdeni a munkát, hogy ha az olimpián odalépek a rajtkőre, akkor azt mondhassam, hogy ennél többet képtelenség lett volna megtenni."

Gyurta Dániel: Remélem, hogy Londonban csúcsformában leszek

Gyurta Dániel a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét szerezte, méghozzá úgy, hogy római vb-címét megvédte 200 mellen. Előtte azonban a gyengébbik számában, 100 mellen is remekül helytállt. "Évről évre folyamatosan javulok, pár éve még a döntő közelében sem voltam százon, és most egyből pontszerző, azaz hatodik lettem, és éreztem, hogy jó formában vagyok. Ez már önmagában óriási előrelépés" - véli a 22 éves úszó, aki úgy érzi, százon még benne van jó pár tized, azaz a jövőben ebben a számban is még jobb eredményeket érhet el.

A londoni olimpia előtt jó előjel, hogy a 200 mell döntőjében - az utolsó 50 méteren bemutatott fantasztikus hajrájával - Gyurtának sikerült legyőznie a négyszeres olimpiai bajnok japán Kitadzsima Koszukét. "Elég régóta versenyzünk egymással, szerencsére, amióta kiment Amerikába, tud angolul, így tudunk beszélni, korábban erre nem volt lehetőség. Ellenfelek vagyunk, és nem ellenségek. Céltudatos, normális, rendes srác, és ugyanarra a számra készül, mint én" - mondta riválisáról Gyurta.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Gyurta Dániel 200 mellen legyőzte a négyszeres olimpiai bajnok Kitadzsimát

A Jövő SC versenyzője a döntőről elmondta, nagyon nehéz versenyt úszott, mert az előtte haladó Kitadzsima világcsúcs-részidőn belül fordult, és végig erős iramot diktált. "Ennek ellenére kellett ritmust váltanom 150 méternél, ami nagyon nehéz volt. Tudtam, hogy jó formában van a japán, és jó időt fog úszni, de szerencsére a felkészülésem jól sikerült, és boldog vagyok, hogy sikerült megvédenem a címemet."

Gyurta a vb-t csak egy állomásnak tartja az olimpia felé vezető úton. "Az elsődleges cél az olimpia, nem fogok hátradőlni, és remélem, hogy Londonban csúcsformában leszek. Mivel a világ is javulni fog, keressük azokat a pontokat, ahol még én is javulni tudok."

A hét éve, 15 évesen olimpiai ezüstérmet nyert klasszist nem zavarja, hogy jövőre vélhetően aranyérmet vár majd tőle a magyar közvélemény: "2004 óta olimpiai aranyat várnak tőlem, volt időm hozzászokni. Én azt várom, hogy a lehető legjobban fel tudjam építeni az előttem álló évet. Remélem, hogy azt a teljesítményt tudom majd hozni, amit az előző három évben sikerült nyújtanom."