Vágólapra másolva!
A férfi kajak egyesek 1000 m-es számában már biztosan nem lesz magyar kvóta a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, mivel Dombvári Bencének a csütörtök délutáni középfutamból nem sikerült bejutnia a pénteki döntőbe. A kenus Vajda Attila és a Dombi Rudolf, Kökény Roland duó ugyanakkor ugyanezen a távon finalista, és továbbra is harcban van a londoni indulási jogért.

A Domino Honvéd 18 éves, vb-újonc kajakosa, Dombvári - aki délelőtt egy második hellyel mutatkozott be - nagyot küzdött a második fordulóban, ahonnan minden futamból az első kettő kvalifikálta magát biztosan a legjobb kilenc közé. Végig az élbolyban haladt, a finisre azonban, úgy tűnt, elfáradt, így végül csak negyedikként ért célba a norvég Larsen, az új-zélandi Fouhy és a belga D'haene mögött.

Ez a pozíció a B döntős (10-18. hely) folytatásra elég, s mivel ebben a számban az első nyolc jut londoni indulási joghoz, ez a kvóta - legalábbis egyelőre - elúszott. A jövő májusi, európai ötkarikás kvalifikációs versenyen - ha szükség lesz rá - még lehet javítani.

"Végtelenül csalódott vagyok. Úgy érzem, a felkészülésem nem úgy alakult, ahogy kellett volna, hiányzott a profizmus, és ezért én vagyok a felelős. Sajnálom, ennyit tudok mondani" - fogalmazott a sportoló, aki szerint az életkora nem mentség a történtekre.

A szegediként duplán hazai pályán lapátoló, olimpiai bajnok Vajda óvatosan kezdett - az ő futamában is az első két hely ért biztosan finálét -, majd a végén jött a tőle megszokott nagyszerű hajrá, ami - a délelőtti, előfutamos siker után - ismét győzelmet, és egyben továbbjutást ért. A műsorközlő "Bravó, Attila!" felkiáltással üdvözölte a célban Peking bajnokát, aki elégedetten mosolygott ki a közönségre.

"Nagyon örülök, jó jel, hogy Attilának még volt ereje mosolyogni a célban. Ráadásul még nem is tudja, hogy nagyon jó időt kenuzott" - mondta közvetlenül a futam után a 28 éves versenyző edzője, Vécsi Viktor. "Jó pár olyan riválisa lesz a döntőben, aki képes nagyon jó pályát menni, úgyhogy jósolni nem tudok a fináléra. Annyi biztos, hogy Attila jó formában van, és nyilvánvaló, hogy itthon, Szegeden nyerni szeretnénk."

C-1 1000 m-en az első hat hely ér majd olimpiai kvótát a pénteki fináléban.

A friss Eb-bronzérmes Dombi, Kökény kajakos duó a csütörtöki második fellépése alkalmával sokáig jócskán az élen haladók mögött utazott, de aztán hatalmasat hajrázva a címvédő németek után célba érve megszerezte a másik, még biztos továbbjutást érő pozíciót.

"Délelőtt egy kicsit jobban odatettük magunkat, így most voltak pillanatai a középfutamnak, amikor nehezebb volt megfeszülnöm, de Kökszi hajtott rendesen. Fontos pillanat volt ez nekünk, ráadásul a végén úgy jöttünk, hogy elhittük, a németek nem verhetetlenek. A második hely jó volt most, és sokan úgy gondolják, kiegyeznénk ezzel a döntőben is. De mi férfiak vagyunk, és nem egyezkedünk" - mondta a parton Dombi, akinek társával az első hat közé kell majd kerülnie a döntőben a két kvóta kiharcolásához.

A csütörtöki középfutamokat a Maty-éri pályán tekintette meg Schmitt Pál köztársasági elnök is.

A nyitónapon érdekelt többi magyar egység - 500 m-en a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma összeállítású, címvédő női kajaknégyes, valamint a Kozmann György, Korisánszky Péter kenus duó, 1000 m-en pedig a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakpáros, Csipes Tamara (K-1), valamint a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Vasbányai Henrik és Németh Szabolcs alkotta kenunégyes - már a délelőtti előfutamból kvalifikálta magát a pénteki éremcsatákba, ahol így a nyolc számból hétben lesz hazai hajó.

A két táv többi számában pénteken rendezik az elő- és középfutamokat.