Vágólapra másolva!
A német Max Hoff nyerte a férfi kajakosok 5000 méteres versenyét a szegedi kajak-kenu világbajnokságon, amihez az is kellett, hogy a szinte végig vezető fehérorosz Aleh Jurenia elszámolta magát. Pauman Dániel a kilencedik helyen végzett.

A világbajnokság egyik leglátványosabb versenyszáma a férfi kajakosok 5000 méteres futama, amelyben összesen harminchatan rajtoltak el, köztük a kanadai Adam van Koeverden, aki rajt-cél-győzelmet aratott pénteken 1000 méteren.

Van Koeverden most is az élbolyban lapátolt, de nem tudta tartani a fehérorosz Aleh Jurenia hatalmas tempóját. Jurenia gyilkos taktikája csak részben jött be, mivel a német Max Hoffot nem tudta lerázni magáról, ráadásul a fehérorosz kajakos óriásit bakizott, amikor elszámolta magát, azt hitte, vége a versenynek, pedig egy kör még hátravolt.

A pillanatnyi zavar elég volt Hoffnak az előzéshez, és a német innentől nem is adta át az első helyet, Jurenia a végére el is készült az erejével. A bronz az olasz Benassié lett, Van Koeverden az ötödik, a magyar induló, Pauman Dániel a kilencedik lett.

"Az elején megpróbáltam maximumot nyomni, sőt mondhatom azt is: kőkemény ezret akartam, hogy jó helyem legyen, együtt tudjak haladni az élbollyal. Egy darabig Ken Wallace vizén mentem, a vége már nem úgy sikerült ahogy elképzeltem. De azt hiszem, egy ilyen mezőnyben nem szégyen a kilencedik helyen zárni" - mondta a verseny után.

5000 m, férfi K-1:
1. Max Hoff (Németország) 19:51.200 p
2. Aleh Jurenyija (Fehéroroszország) 20:07.952
3. Maximilian Benassi (Olaszország) 20:11.936
...9. PAUMAN DÁNIEL 20:54.248