Vágólapra másolva!
Bár nem bokszolt meggyőzően, Balzsay Károly legyőzte az ukrán Sztaniszlav Kastanovot Donyeckben, így megszerezte a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoki címét.

A WBO korábbi világbajnok magyar bunyósa az első menetekben nem találta a ritmust, ellenfele, a világ egyik legjobb edzőjeként számon tartott Freddie Roach által felkészített Kastanov többet támadott. Az ukrán ökölvívó főleg a testét támadta Balzsaynak, aki az ötödik menetben fölénybe került, a hatodikban viszont egy fejre kapott jobbostól megrogyott.

A hetedik menetben ráadásul felszakadt Balzsay szemöldöke, a továbbiakban ez is nehezítette a dolgát, és bár a kilencedik menetben többször is látványosan eltalálta ellenfelét, a tizenegyedikben egy újabb fejre mért ütéssel ismét megfogta őt Kastanov.

Az összkép alapján a hazai pályán bokszoló ukrán győzelmére lehetett számítani, ennek ellenére a találkozó végén Balzsay kezét emelték a magasba, miután a bíróknál 115-113, 115-114, 116-111-es pontozással a magyar bunyós nyerte meg a találkozót, így a világbajnoki címet is.

A magyar bokszoló édesapja, a korábbi szövetségi kapitány, idősebb Balzsay Károly szerint a 12. menet döntött. "A remekül felépített taktika bevált, ugyanis Kacsinak sikerült egyre nagyobb nyomás alá helyeznie Kastanovot. Szoros mérkőzés volt, de nálam egyértelműen Karcsi nyert. Örülök, hogy a bírók is így látták. Tudtuk, hogy idegen pályán vagyunk, ezért a 12. meneten múlt a mérkőzés, ezt pedig egyértelműen Karcsi nyerte, és ezt elismerte mindenki, akivel a meccs után beszéltem. Az ellenfél többször is próbált újítani, de szerencsére Karcsi kontrollálta a helyzetet, és szinte végig a kezében tartotta az irányítást" - idézte a Profiboksz.hu a korábbi szövetségi kapitányt.

Balzsay szempontjából sorsdöntő volt a meccs, hiszen ha nem nyert volna, akkor valószínűleg visszavonul. "Mindent vagy semmit jellegű csata lesz! Mindenki azt gondolja, hogy ha elbukom, a folytatásnak nem lesz sok értelme. Én legalábbis akkor nem küzdök, nem hajtok tovább, akkor el kell kezdenem más irányba mozogni. Köszönöm az éveket, roló le, nekem nem lesz másfél évem a visszakapaszkodásra. De elég a hullámvasútból, rosszul vagyok tőle, egyenesbe kell jönnöm" - nyilatkozta a 32 éves magyar ökölvívó a meccs előtt.

Balzsay Károly ezzel második világbajnoki címét gyűjtötte be nagyközépsúlyban, új profi rekordja: 24 győzelem (17 KO), 2 vereség, 0 döntetlen, Kastanov pedig 28 győztes meccs után elszenvedte első vereségét.