Vágólapra másolva!
Balzsay Károly pénteken este a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoki címéért lép ringbe Donyeckben, ahol a hazai közönség előtt szereplő Sztaniszlav Kastanovval csap össze. Balzsay szerint a vb-cím mellett a meccs igazi tétje, hogy folytatódik-e a pályafutása, mert vereség esetén nem akar másfél évet szánni a visszakapaszkodásra.

Balzsay Károly 76, 1 kilogrammal, Kastanovnál húsz dekával nehezebben mérlegelt a péntek esti nagyközépsúlyú vb-címmeccs előtt. Balzsay a Nemzeti Sportnak adott interjúban azt mondta, a világbajnoki cím mellett más tétje is van a donyecki meccsnek.

"Mindent vagy semmit jellegű csata lesz! Mindenki azt gondolja, hogy ha elbukom, a folytatásnak nem lesz sok értelme. Én legalábbbis akkor nem küzdök, nem hajtok, tovább, akkor el kell kezdenem más irányba mozogni. Köszönöm az éveket, roló le, nekem nem lesz másfél évem a visszakapaszkodásra. De elég a hullámvasútból, rosszul vagyok tőle, egyenesbe kell jönnöm" - nyilatkozta a WBO korábbi világbajnoka, aki 2009 augusztusában vesztette el övét, amikor technikai KO-val kikapott a német Robert Stieglitztől.

Ezt követően decemberben a szintén német Robert Gutknechttől szenvedett vereséget, s akkor úgy nyilatkozott, valószínűleg befejezi pályafutását. 2010 februárjában azonban bejelentette, hogy nem hagy fel a profi ökölvívással.

Balzsay eddigi 25 meccséből huszonhármat megnyert - tizenhetet kiütéssel -, Kastanov viszont hibátlan mérleggel rendelkezik, mind a 28 találkozóját behúzta, tizenötször idő előtt fejezte be a csatát.

Az ukrajnai gála egyébként nem szűkölködik hírességekben, hiszen jelen van a világhírű ringspeaker, Michael Buffer, napjaink edzőlegendája, a Balzsay ellenfelét is felkészítő Freddie Roach - aki többek között Manny Pacquiao és Amir Kahn edzője is -, illetve a WBA szervezet elnöke, Gilberto Mendoza Sr. is.