Vágólapra másolva!
A 74 kilós Bácsi Péter olyan könnyedén győzött első két meccsén az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, hogy a nyolcaddöntőbe jutás legfeljebb bemelegítés volt számára. A magyar kötöttfogású előbb dél-koreai, majd japán ellenfelét győzte le.

A 2008-ban Európa-bajnok, az idén ezüstérmes magyar óvatosan kezdett, nem akart felesleges kockázatot vállalni, így állásban nem erőltette a támadást a dél-koreai Kim Jin Hjeok ellen. Kékmezesként először a tavalyi Ázsia-bajnokság ezüstérmese térdelt le, Bácsi pedig könnyedén felkapta riválisát, eldobta, majd ugyanezt megcsinálta még egyszer (4-0). A folytatásban már nem várt a parterhelyzetig az FTC 28 éves birkózója, megragadta a derekánál Kimet, és a földre kényszerítette, majd kiemelte, és eldobta megint (4-0).

A 16 közé jutásért a tavalyi vb ötödik helyezettje, a japán Kanakubo Takehiro várt rá. Bácsi már álló harcban sokat kezdeményezett, egyszer megpróbálta kitolni a szőnyegről ellenfelét, egyszer mögé kerüléssel kísérletezett, de a japán az utolsó pillanatban mindkétszer kibújt a fogásból. Piros meze nyomán az első menetben ismét Bácsi volt a kedvezményezett a parterhelyzetben, és ezt kihasználva megpörgette ellenfelét (2-0).

A folytatásban álló helyzetben felkapta és ledöntötte a japánt, aki ez után nagy vehemenciával küzdött, de Bácsi megkontrázta egyik akcióját, és biztosan nyerte ezt a két percet (3-0), ezáltal a meccset is. A nyolcaddöntőben a román Ionel Puscasu lesz az ellenfele.

Szerdán a nők is megkezdték szereplésüket a vb-n, de a 48 és az 51 kg-os súlycsoportban nincs magyar induló.