Vágólapra másolva!

Jogerősen is szabálytalan a 2010-es tisztújítás a teniszszövetségben

A Fővárosi Ítélőtábla keddi jogerős ítéletében hatályában fenntartotta a Fővárosi Bíróság azon márciusi döntését, mely szerint a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) 2010. márciusi tisztújító közgyűlésének valamennyi határozatát megsemmisítette - tájékoztatta az MTI-t a felperes Hatvani Tenisz Club képviselője, Ruttner György ügyvéd.

A pert indító Hatvani Tenisz Club felperes fellebbezésének helyt adva a Fővárosi Ítélőtábla mellőzte a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletének azon megállapítását, mely szerint "dr. Schmidt Ádám közgyűlésen meghatalmazottként való részvételét nem találta aggályosnak".

A jogerős ítélet szerint Schmidt Ádám az érvénytelenített közgyűlésen nem rendelkezett képviseleti jogosultsággal, mivel azon az MTSZ tagjait csak a hivatalosan bejegyzett képviselők vagy az általuk hivatalosan delegált küldöttek képviselhetik, ezért azon meghatalmazottként való részvétele nem lehet aggálytalan - áll Ruttner György levelében.

A Fővárosi Bíróság 2011. március 18-án hatályon kívül helyezte az MTSZ 2010. március 27-én tartott közgyűlésén hozott valamennyi - elnököt és tisztségviselőit is megválasztó - határozatát. Az FB - a felperesi állásponttal egyetértve - megállapította, hogy a szavazások szabálytalanul és az alapszabállyal ellentétesen zajlottak le. A határozatok meghozatalában ugyanis arra illetéktelen személyek vettek részt.

A közgyűlésen Nagy Tünde 78-64-re nyerte a szavazást az elnöki posztot korábban tizenegy évig (1996 és 2007 között) betöltő Berényi Jánossal szemben.

A Hatvani Tenisz Club tavaly októberben indított pert a közgyűlés miatt. Nagy Tünde novemberben rendkívüli, teljes tisztújítást kezdeményezett, amit azzal indokolt, hogy szerinte az "elnökség az elmúlt hat hónapban érdemi munkát nem végzett". Az idén januári tisztújításon Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselőt választották a szövetség elnökének, Nagy Tünde alelnök lett.