Vágólapra másolva!

B próbát kér a doppingvizsgálaton megbukott magyar kajak-kenus

A doppingügyben érintett versenyző jogi képviselője arról tájékoztatta a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget (MKKSZ), hogy a sportoló vitatja a doppingvétség elkövetését, és kéri a B minta analízisét.

A szervezet szeptember végén hozta nyilvánosságra, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) tájékoztatása szerint a sportág egyik felnőtt versenyzője pozitív vizeletmintát produkált egy tavaszi ellenőrzés során.

"Az érintett sportoló idén egyetlen jelentős világversenyen, így természetesen a szegedi világbajnokságon sem szerepelt a magyar válogatottban" - közölte akkor az MKKSZ, amely a jogszabályi előírásoknak megfelelően már felfüggesztette a sportoló versenyzési engedélyét, és az intézkedés a doppingeljárás végéig mindenképpen érvényben marad.

A szerdai közlemény szerint a személyiségi jogok védelme miatt a versenyző jogi képviselőjének kérésére a sportolót nem áll módjukban megnevezni.