Vágólapra másolva!
Erdei Zsolt meglepődött azon az MTI által is átvett, és több újságban megjelent sajtóhíren, amely szerint a szilveszteri, Tavoris Cloud elleni meccse után visszavonul. A 37 éves bokszoló gyorsabbnak érzi magát, mint tíz éve, szerinte vannak még benne mérkőzések.

Többször megjártam a poklot a ringben - videózás Erdei Zsolttal

"A hír engem is sokkolt, mert ilyet kategorikusan nem jelentettem és nem is jelenteném ki, hogy abbahagyom" - nyilatkozta a Neo FM rádió Bumeráng című műsorának szerda reggel Erdei Zsolt, hozzátéve, hogy élete talán legfontosabb meccse következik szilveszterkor, amikor Tavoris Cloud ellen az IBF világbajnoki öve lesz a tét.

A Népszavában megjelent - az MTI által is közölt, és több magyar lapban is átvett - interjú szerint Erdei azt mondta: már nemcsak a pofonok fájnak a ringben, hanem szinte minden. A bunyós szerint erről nincsen szó: "Világéletemben fájtak a pofonok. Nem mondom, hogy ez kitaláció, de ez egy baráti beszélgetés volt, és ez annak a tollforgatónak a műve, aki a baráti beszélgetést kicsit másképp fordította le, mint ahogy én azt gondoltam" - fogalmazott Erdei.

Forrás: AFP/Getty Images/Al Bello
A Byron Mitchell elleni meccsen

Az amatőrként olimpiai bronzérmet nyert sportoló arról is beszélt, hogy nagyon jó formában érzi magát, de azt azért nem tagadja, hogy vannak fájdalmai. "Életemben ilyen erős nem voltam, mint most. Az izületem azért itt-ott-amott már régóta fáj, négy-öt éve már fáj mindenem, mert azért csak elhasználódtak, elkoptak azok az izületek, amelyeket egy normál emberhez képest százszorosan használok. De ez nem jeleneti azt, hogy azon gondolkodnék, hogy emiatt abbahagyjam a pályafutásomat. Szó se lehet róla."

A leggyorsabb ökölvívók közé sorolt Erdei úgy érzi, tíz évvel ezelőtti önmagához képest most még gyorsabb: "Nemhogy lassultam volna, hanem felgyorsultam. Szerénytelenség nélkül mondhatom: ilyen gyorsasággal senki nem rendelkezik, mint én, főleg ami a bal kezemet illeti. Bennem még azért lennének mérkőzések, és nyilván ez attól is függ, hogy az ember mentálisan mennyire van ott, mennyire tud motivált maradni egy-egy mérkőzése előtt."

Ettől függetlenül nem zárja ki teljesen, hogy a Cloud elleni lehet élete utolsó profi bokszmeccse: "Az is elképzelhető, hogy abbahagyom, mert olyan lesz a mérkőzés, és azt fogom érezni, hogy nem megy, vagy nem vagyok már olyan gyors, mint régen. De nem hiszem, hogy ez fog történni, mert amikor edzésre lemegyek, most azt érzem, hogy szét tudom magam szakítani, talán még jobban, mint huszonéves fejjel. Számomra csodálatos érzés, hogy az edzések után elégedetten megyek haza, mert megdöglöttem az edzésen."

Forrás: MTI/Illyés Tibor
"Az edzések után elégedetten megyek haza"

Ellenfelét, a 29 éves Tavoris Cloudot is jellemezte: "Cloud egy nagyon kemény fiú, nagyon erős, iszonyú kondíciója van. Olyan erőnléte van, hogy nála erősebb bokszolót ebben a súlycsoportban nem is ismerek. Az megint egy másik dolog, hogy kicsit kiszámítható a mozgása, ugyanabban a tempóban megy végig az egész mérkőzésen, lépeget előre, mint egy birodalmi lépegető, és nem elég gyors. Ezeket kihasználhatom."

Erdei szerint Cloud fegyvere, hogy "iszonyú kondija van, iszonyú kemény". "Nekem ezt ki kell bírnom. Ha fenn van a kezem, és védekezem, akkor nem fog eltalálni. Ha kondicionálisan a 12 menetet kibírom, akkor ezt a meccset csak én nyerhetem meg. Ha kondiban, fejben ott leszek, akkor nem fog eltalálni. De ha eltalál, akkor sem hiszem, hogy ez megrendítő erejű ütés lesz" - tette hozzá.