Vágólapra másolva!
A címvédő Roger Federer két sima szettben legyőzte a spanyol Rafael Nadalt a férfi teniszezők Londonban zajló, 5,93 millió euró összdíjazású, évzáró Mesterek Kupáján és ezzel - elsőként - bejutott az elődöntőbe. A hazai közönségkedvenc Andy Murray sérülésére hivatkozva lemondta a további szereplést.

B csoport, 2. forduló:
Federer (svájci, 4.) - Nadal (spanyol, 2.) 6:3, 6:0
Tsonga (francia, 6.) - Fish (amerikai, 8.) 7:6 (7-4), 6:1

Az állás: 1. Federer 2 győzelem, 2. Tsonga 1 (3-2-es játszmaarány), 3. Nadal 1 (2-3), 4. Fish 0

A két csoport első két helyezettje kerül be a szombati elődöntőbe, a finálét vasárnap rendezik.

Az már biztos, hogy Andy Murray nem lesz érdekelt az elődöntőben, a brit teniszező, aki az első fordulóban két játszmában kikapott a spanyol David Ferrertől, ágyéksérülésére hivatkozva visszalépett kedden.

Murray helyére a tartalék Janko Tipsarevic került, a szerb teniszező szerdán a cseh Tomas Berdychhel találkozik 15 órától. Az A csoport esti, 21 órakor kezdődő összecsapásán, Tipsarevic honfitársa, a világelső Novak Djokovic játszik majd Ferrerrel.

* * *

A várakozásoknak megfelelően Rafael Nadal és Juan Martin del Potro vezeti majd a házigazda spanyol, illetve az argentin válogatottat a tenisz Davis-kupa decemberi döntőjében, Sevillában.

A házigazdáknál a világranglistán második Nadal mellett David Ferrer játszik majd egyest, míg párosban Feliciano Lopez és Fernando Verdasco léphet pályára. Albert Costa, a csapat kapitánya Marcel Granollerst és Marc Lopezt is behívta edzőpartnernek.

A vendégeknél Del Potrón kívül Juan Monaco, Juan Ignacio Chela és David Nalbandian kapott bizalmat Tito Vasqueztől. A fináléra december 2-4-én, azaz jövő péntektől vasárnapig kerül sor fedett pályán, salak borításon.

A spanyolok eddig négyszer nyertek a DK-ban, míg az argentin csapat története első diadalára készül. A 2008-as döntőben is ez a két gárda csapott össze egymással, akkor spanyol siker született.