Vágólapra másolva!
Az olimpiára való felkészülés helyett csak mankóval tud járni Kiss Dániel Eb-bronzérmes gátfutó, akinek egy műtét után a kórházban elfertőződött a sebe, és húsevő baktérium támadta meg a szervezetét - írja a Blikk.

"Februárban beültettek egy lemezt a lábközépcsontomba. A beavatkozás után viszonylag hamar elkezdhettem az edzéseket, sőt olimpiai A szintet futottam. Ám egy idő után iszonyatos fájdalmakat éreztem, járni is alig tudtam már, elmentem orvoshoz, és kiderült, eltörött a lemez" - nyilatkozta Kiss Dániel a napilapnak.

"Augusztus végén újabb operáció következett, gondoltam, néhány hét múlva már tréningezhetek, de sajnos nem így történt. Szörnyű róla még beszélnem is, de a szervezetemet húsevő baktérium támadta meg. Hiába feküdtem steril körülmények között a kórházban, valahogy elfertőződött a sebem. Amikor tudatosult bennem, mek­kora a baj, összeomlottam. A sírás kerülgetett."

A fertőzés azért válhat súlyos, nehezen kezelhető kórrá, mert a nyílt seben keresztül a kötőszövetbe kerülő baktérium rendkívül gyorsan szaporodik, szinte felfalja a megtámadott testrészt. A felépülés egyetlen útja a terület radikális sebészi megtisztítása, az antibiotikumos kezelés azonnali megkezdése. Az atléta tisztában volt vele, a fertőzést sokszor csak amputációval lehet megállítani.

"Szinte fel sem tudtam fogni, hogy mi történik velem. A baktérium mutálódott, ellenállt a kezeléseknek. Az orvosok végül megtalálták a szükséges ellenszert, de még nem volt vége a szenvedéseimnek."

Az Ikarus Budapest SE versenyzőjére újabb műtétek vártak, hiszen az eltört lemez miatt károsodott a lábközépcsont felszíne, és a benne lévő kapcsot is el kellett távolítani. A csípőcsontjából kivettek egy darabot, azzal pótolták a sérült részt.

"Sokkoltak a történtek, ám már jobban vagyok, és hiszem, igenis meggyógyulok. Rengeteg biztatást, segítséget kapok, például lakhelyem, a XVI. kerület polgármesterétől. Annyiszor kerültem már padlóra, de mindig kiegyenesedtem, most is sikerülnie kell!"