Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka női 400 m vegyesen nyerni tudott, míg Gyurta Dániel 200 mellen második, Cseh László pedig 400 vegyesen harmadik lett az Egyesült Államok-Európa úszóverseny pénteki első napján, Atlantában.

A hagyományos, rövidpályás versenyen a 2009-es nagymedencés világbajnok Hosszú Caitlin Leverenzcel volt végig óriási csatában, és bár az utolsó ötven métert közel 1 másodperces hátrányból kezdte, remek hajrájával végül győzni tudott, kiváló, 4:24.37 perces idővel, ami mindössze 16 századdal marad el az Európa-csúcstól.

Az Egyesült Államokban tanuló Hosszúnak nem kellett megküzdenie az átállással, nem úgy, mint a kétnapos viadalon szereplő többi kilenc magyarnak. Talán ennek is tudható be, hogy a néhány napja még rövidpályás Európa-bajnokságon aranyat szerző, nagymedencés világbajnok Gyurta (2:03.64 p) két századdal kikapott az amerikai Brendan Hansentől. Széles Sándor világcsúcstartó (2:00.67 p) tanítványát ráadásul éppen úgy győzte le 30 éves amerikai riválisa, ahogy ő szokott másokat: a hajrá során, hátrányból fordítva.

Cseh Lászlónak ezúttal nem volt esélye az utóbbi időszakban a világ legjobb úszójának számító Ryan Lochte, illetve a szintén amerikai Tyler Clary ellen, előbbi közel három és fél, utóbbi pedig több mint két és fél másodperccel volt gyorsabb az ő 4:02.91 perces idejénél. A múlt vasárnap véget ért lengyelországi rövidpályás Eb-n három arany- és egy bronzérmével a legeredményesebb férfiversenyzőnek számító Cseh 100 pillangón hetedik lett.

Pénteken még négyen voltak érdekeltek az összesen 10 fős magyar küldöttségből: Verrasztó Evelyn 400 gyorson, Jakabos Zsuzsanna pedig 400 vegyesen ötödik, Bernek Péter 200 háton hatodik, Takács Krisztián pedig 100 gyorson hetedik lett.

Az első napot a hazaiak óriási fölénnyel nyerték meg, 93,5 - 28,5-re vezetnek.

Atlantában még Biczó Bence, Kis Gergő és Verrasztó Dávid is rajthoz áll.