Vágólapra másolva!
Arn Gréta hatalmas küzdelemben, három szettben legyőzte a 17. helyen kiemelt szlovák Dominika Cibulkovát, így bejutott a harmadik fordulóba a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyében.

A 32 éves magyar játékos az első szettet meglepően könnyedén, mindössze 31 percnyi játék után nyerte meg, ám a világranglistán őt 75 hellyel megelőző szlovák (17.) újítani tudott és hozta a második játszmát.

A mindent eldöntő harmadik szettben Arn 4:2-nél brékhátrányban volt, ám sikerült egyenlítenie, majd fej fej mellett haladt riválisával egészen 9:8-ig. A játszma 18. játékában Cibulkova adogathatott, de sokat hibázott, így a magyar két mérkőzéslabdához jutott, és ugyan az elsőt ellenfele hárította, a másodikat Arn egy gyönyörű rövidítéssel használta ki, s megnyerte a 163 percesre nyúlt találkozót.

Arn a legjobb 32 közé jutással élete legjobb eredményét érte el Melbourne-ben, ahol az újabb továbbjutáshoz a mostaninál is jóval nagyobb bravúrra volna szüksége, mivel az ötszörös győztes amerikai Serena Williamsszel találkozik a harmadik fordulóban, aki a 2. fordulóban magabiztosan verte a cseh Zahlavovát, ezzel pályafutása ötszázadik győzelmét aratta.

A magyar játékos pályafutása során még nem találkozott a 13-szoros Grand Slam-győztessel.

A férfiak mezőnyében a világelső Djokovicnak nem okozott gondot kolumbiai ellenfelének legyőzése.

Eredmény, nők, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Arn - Cibulkova (szlovák, 17.) 6:2, 3:6, 10:8
Kvitova (cseh, 2.) - Suárez (spanyol) 6:2, 2:6, 6:4
Sarapova (orosz, 4.) - Hampton (amerikai) 6:0, 6:1
Zvonarjova (orosz, 7.) - Hradecka (cseh) 6:1, 7:6 (7-3)
S. Williams (amerikai, 12.) - Zahlavová Strycova (cseh) 6:0, 6:4
Lisicki (német, 14.) - Peer (izraeli) 6-1, 6-2
King (amerikai) - Pavljucsenkova (orosz, 15.) 5:7, 6:3, 6:4
Ivanovic (szerb, 21.) - Krajicek (holland) 6:2, 6:3
Cseng (Zheng, kínai) - Vinci (olasz, 23.) 6:4,, 6:2
Makarova (orosz) - Kanepi (észt, 25.) 6:2, 7:5
Errani (olasz) - Petrova (orosz, 29.) 6:2, 6:2
Kerber (német, 30.) - Dubois (kanadai) 7:5, 6:1
Cirstea (román) - U. Radwanska (lengyel) 1:6, 6:2, 6:3

Férfiak, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Djokovic (szerb, 1.) - Giraldo (kolumbiai) 6:3, 6:2, 6:1
Tsonga (francia, 6.) - Mello (brazil) 7:5, 6:4, 6:4
Murray (brit, 4.) - Roger-Vasselin (francia) 6:1, 6:4, 6:4
Ferrer (spanyol, 5.) - Sweeting (amerikai) 6:7 (4-7), 6:2, 3:6, 6:2, 6:3
Tipsarevic (szerb, 9.) - Duckworth (ausztrál) 3:6, 6:2, 7:6 (7-5), 6:4
Gasquet (francia, 17.) - Golubjov (kazah) 6:4, 6:2, 3:0-nál Golubjov feladta
Gil (portugál) - Granollers (spanyol, 26.) 6:3, 4:6, 6:4, 6:3
Mahut (francia) - Ito (japán) 1:6, 7:6 (8-6), 6:2, 6:2
Raonic (kanadai, 22.) - Petzschner (német) 6:4, 5:7, 6:2, 7:5
Chela (argentin, 27.) - Andujar (spanyol) 6:4, 6:4, 6:3
Llodra (francia) - Bogomolov (orosz) 6:1, 6:3, 4:6, 5:7, 6:4