Vágólapra másolva!
Bár alig találta el Vlagyimir Klicskót, Jean-Marc Mormeck szerint kár volt már a negyedik menetben leállítani kettejük hétvégi bokszmeccsét.

Unalmasak, de nem lehet fogást találni rajtuk - nincs ellenfelük a Klicsko testvéreknek

Düsseldorfban négy nemzetközi szervezet (WBA, IBF, WBO, IBO) nehézsúlyú világbajnoki övét tette kockára Vlagyimir Klicsko francia ellenfelével szemben, aki körülbelül háromszor tudta eltalálni őt, mielőtt az ukrán kiütötte volna.

"Persze eltalált néhány jó ütéssel, de én úgy vélem, a vezetőbíró kicsit elkapkodta a dolgot" - idézte a Profiboksz.hu Mormecket. "Át kellett hidalnom a távolságot kettőnk között, amikor ez sikerült, Klicsko azonnal nehéz helyzetbe került. A bírónak szét kellett bennünket szedni, mert Vlagyimir egyből fogott, és rámtehénkedett az összes testsúlyával. Beszedtem néhány ütést, kiestem a ritmusból, némileg szétestem, de abszolút képben voltam. Fizikálisan semmi gondom nem volt, és mehetett volna tovább a meccs."

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=OKWZIchKsc2BS62x