Vágólapra másolva!
A női mezőnyben címvédő kínai Li Na nagy meglepetésre kikapott Jaroszlava Svedovától a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében. Marija Sarapova viszont bejutott a negyeddöntőbe, így már csak két győzelemre van a világelsőségtől. A férfiaknál David Ferrer szettveszteség nélkül jutott negyeddöntőbe a Roland Garroson, miután a negyedik körben Marcel Granollerst is elintézte. A címvédő és hatszoros győztes Nadal három nagyon sima játszmában nyert az argentin Monaco ellen.

A selejtezőből főtáblára jutott kazah Svedova az első játszmát elvesztette Li Na ellen, ám ezt követően fölényesen nyert.

Szintén negyeddöntős a női torna nagy esélyese, a második helyen kiemelt orosz Marija Sarapova, aki nagy csatában búcsúztatta a cseh Klara Zakopalovát. Amennyiben Sarapova bejut a döntőbe, hétfőtől letaszítja a világranglista éléről a Párizsban már búcsúzott fehérorosz Viktorija Azarenkát.

A férfiaknál a spanyol salakkirály Nadal 1 óra 46 perc alatt verte Monacót, és a legjobb nyolc között honfitársával, Nicolás Almagróval találkozik. Nadalnak ez volt a 49. győzelme a Roland Garroson.

Másik honfitársa David Ferrer szettveszteség nélkül jutott a negyeddöntőig. Lukas Lacko, Benoit Paire, Mihail Jusznyij és Granollers még csak egy rövidítéses játszmát sem tudott összehozni ellene, így magabiztosan várhatja a Gasquet-Murray párharcot.

Ha Gasquet el is bukna, Jo-Wilfried Tsonga révén már van francia negyeddöntős. Az ötödik kiemelt az ötödik szettben sötétedés miatt félbeszakadt Wawrinka elleni meccsét húzta be hétfőn, ugyanígy tett Del Potro Berdych ellen a negyedik játszmában, míg Nicolas Almagro sormintát rajzolva, három 6:4-es játszmában búcsúztatta Janko Tipsarevicet.

Roland Garros, férfiak, 4. forduló:
Tsonga (francia, 5.) - Wawrinka (svájci, 18.) 6:4, 7:6 (8-6), 3:6, 3:6, 6:4
Ferrer (spanyol, 6.) - Granollers (spanyol, 20.) 6:3, 6:2, 6:0
Del Potro (argentin, 9.) - Berdych (cseh, 7.) 7:6 (8-6), 1:6, 6:3, 7:5
Almagro (spanyol, 12.) - Tipsarevic (szerb, 8.) 6:4, 6:4, 6:4
Nadal (spanyol, 2.)-Monaco (argentin, 13.) 6:2, 6:0, 6:0

A negyeddöntő párosítása:
Djokovic (szerb, 1.)-Tsonga, Federer (svájci, 3.)-del Potro, Ferrer-Murray, Nadal-Almagro

nők:
Sarapova (orosz, 2.) - Zakopalova (cseh) 6:4, 6:7 (5-7), 6:2
Svedova (kazah) - Li Na (kínai, 7.) 3:6, 6:2, 6:0
Kvitova (cseh, 4.)-Lepchenko (amerikai) 6:2, 6:1