Vágólapra másolva!
Ismeretlen tettesek ellopták az angol nyílt teniszbajnokságon hivatalból szolgálatot teljesítő vadászsólymot. A Rufus névre hallgató ragadozó feladata az volt, hogy puszta jelenlétével elriassza a pályák környékéről a galambokat.

Kipukkadt a Nadalt legyőző cseh, Serena Williams nehezen nyert

Rufust a gazdája egy privátparkolóban lévő autóban éjszakáztatta, amelynek hátsó ablakát a szellőzés biztosítása miatt nyitva hagyta.

A sólyom feladat az volt, hogy a jelenlétével elriassza a pályák környékéről a galambokat, tulajdonosa, Imogen Davies kétségbeesetten nyilatkozott a BBC-nek.

""Ez volt az első év, hogy nem ingáztam vele nap mint nap, hanem ott hagytam Wimbledonban. Azt hittem, minden rendben lesz és a parkoló biztonságos. Ha visszaforgathatnám az időt, mindent másképp csinálnék, most már csak azt szeretném tudni, jól van-e" - kesergett.

A tenisztorna szervezői bejelentették, a galambok miatt nem kell aggódni, Rufus társa, Hector ugyanis azonnal munkába lépett, és átvette elődje feladatkörét.