Vágólapra másolva!
Megfosztja hét Tour de France-győzelmétől Lance Armstrongot az amerikai doppingellenes ügynökség (USADA). A szervezet helyi idő szerint csütörtök éjjel bejelentette, hogy a kerékpárost örökre eltiltja a versenyzéstől, mert a sportoló úgy döntött, nem védi magát a doppingvádakkal szemben.

Gyanús minták, fecsegő társak, megelégelt magyarázkodás - sűrű mocsárban Armstrong

Armstrong közleményben jelentette be a megszabott éjféli határidő előtt, hogy nem folytatja a küzdelmet a vádak ellen.

Forrás: AFP/Gabriel Bouys

"Minden ember életében eljön az az idő, amikor ki kell mondania: ami sok, az sok! Számomra most jött el. Küzdenem kellett azon vádak ellen, hogy csaltam, és igazságtalan előnyre szert téve nyertem el 1999 óta a hét Tourt" - olvasható az amerikai kerékpáros honlapján.

"Szomorú nap ez a mai mindannyiunknak, akik szeretjük a sportot és sportolóinkat" - írta közleményében Travis Tygart, az USADA vezetője.

John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke azt nyilatkozta, Armstrong gyakorlatilag elismerte bűnösségét azzal, hogy a továbbiakban nem küzd az ellene felhozott vádakkal szemben.

"Biztos vagyok abban, hogy az USADA a WADA által előírt szabályoknak megfelelően reagált" - fogalmazott Fahey. "Most kiszabhatóak azok a büntetések, amelyek érvényesítésére ilyen esetekben a WADA előírásai szerint lehetőség van."

Az USADA június 14-én eljárást indított, majd június 30-án vádat emelt Armstrong ellen. A kerékpározástól tavaly visszavonult sportembert doppingolással, illetve doppingszerekkel való kereskedéssel vádolják, az USADA többek között azt állítja, Armstrong 2009-es és 2010-es vérmintáin manipuláció nyomai mutathatók ki.

A szervezet még júniusban eltiltotta a sportolót mindennemű versenyzéstől, új szenvedélyének, a triatlonnak sem hódolhatott. Armstrong minden vádat tagadott, de tudta, ha elmarasztalják, megfoszthatják mind a hét Tour de France-győzelmétől.