Társoldalunk:

Ellenáramlaton úszott el Mányoki világcsúcsa

2012.09.01. 15:27

A kedvezőtlen tengeráramlatok miatt nem sikerült elérnie célját Mányoki Attilának, aki szerette volna megdönteni a segítség nélküli non-stop úszás 108 kilométeres világrekordját. 22 órányi úszás után adta fel, a kisebb égési sérülései ellenére jól van.

A csúcskísérlet hivatalos helyszíne a görögországi Messini-öbölben, a kalamatai Poszeidon Klubnál volt, ahol pénteken startolt el a 39 éves magyar sportember. Az időjárás kedvező volt, kellemes vízhőmérséklet és enyhe légmozgás jellemezte a napot, és egy GPS-szel felszerelt kísérő és mentőhajó biztosította az útját.

"A hajnali startot követően jól haladtunk és kevesebb mint kilenc óra alatt elértem az első ellenőrző pontot. Ekkor valamivel több, mint 32 km-t úsztam" - számolt be a részletekről. "Néhány kilométerrel az első ellenőrzési pont elhagyása után egy nagyon erős áramlattal kerültem szembe, s 8 óra 45 perc küzdelem árán tudtam elérni az első szakasz felét! Nagyon sok energiámat felemésztette ez a szakasz. A második ellenőrző ponthoz érkezve közölték, hogy az erős áramlat továbbra is megvan, és az utolsó 25 km-es távot ellensodrásban kellene teljesíteni."

Mányoki Attila arra az elhatározásra jutott, hogy 22 óra, avagy 65 kilométernyi úszás után feladja a küzdelmet.

"Sajnos a délutáni áramlat rengeteget kivett belőlem és nem éreztem magamban annyi erőt, hogy 85 km megtétele után ismét egy ilyen erős áramlattal szembe úszva teljesítsem a távot. A fáradtságot és az ilyenkor szokásos kisebb égési sebeket leszámítva minden rendben velem" - nyilatkozott a sportember.