Vágólapra másolva!
Idén három igazi kajakbajnok, tavaly pedig három tehetséges kajakos döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot. Benedek Dalma és Paksy Tímea sokszoros világbajnokként, egyúttal az olimpiára kijutni képtelen vesztesként vette az irányt Szerbia, illetve Ausztria felé, a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa pedig a jelek szerint régi hazájában próbálja feledni Londont. A sikeredző Fábiánné Rozsnyói Katalin támogatja a tervét, ugyanakkor a sportág hazai gyengülését jósolja. Az elnök Baráth Etele tőlünk tudta meg, hogy a vb-bronzérmes Sarudi Alíz is távozik. Szerinte a jelenségre nem árt odafigyelni, de így legalább levegőhöz jutnak itthon a ragyogó fiatalok.

Fábiánné Rozsnyói Katalin Janics Natasa távozásáról már eldöntött tényként beszélt az [origo]-nak. "Száz százalékig biztos voltam abban, hogy el fog menni, hiszen háromszoros olimpiai bajnokként, 35 évesen Szerbiában ugyanúgy megkapja majd az olimpiai járadékot mint magyar állampolgár" - nyilatkozta a kajakos volt edzője, hozzátéve, hogy annak idején sokat segített Janicsnak abban, hogy megkapja a magyar állampolgárságot.

Janics mostani tervét támogatja. "Azt mondom, jól döntött, hiszen ameddig tud, addig kajakoznia kell. Szerbiában nagyon jól fog járni, hiszen elég egy Európa- vagy világbajnokságon érmet nyernie a havi fix életjáradékhoz, ráadásul az éremért is jár nem kevés pénz."

Fábiánné szerint Janics nagyon tud hajtani, és más a felfogása, mint a magyar lányoknak. "Én nem hívtam föl, amikor hallottam a híreket, de azt akartam neki mondani, hogy 'hallgass a szívedre és az eszedre is'. Nem hívtam fel, mert nem akartam beleavatkozni, de a legjobbat tette, amit tenni lehet" - mondta az edző, aki abban is biztos volt, hogy a Kovács, Janics duó nem fog nyerni. "Ez a duó már csak utánzat volt a régihez képest. Valahogy nem csattantak ki, csak ment a kezükben a lapát, de nem volt meg az a kirobbanó forma, hogy áttépek mindent, és villámgyors a hajó. Ha figyelmeztetem Natasát, hogy ne Kovács Katival menjen párost, azt mondták volna, hogy irigy vagyok. Pedig Szabó Gabival megnyerte volna."

A kajakelnök Cipruson, de nem azért

Baráth Etelét éppen Cipruson értük utol, de a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke nem Sarudi Alíz ügyében járt a szigeten, hiszen tőlünk tudta meg, hogy a K-2 1000 méteren világbajnoki bronzérmes kajakos Cipruson szeretné folytatni. "Én erről semmit nem hallottam, de azért ez nem úgy zajlik, hogy egyik napról a másikra kikérem a papíromat, ilyenkor komoly tárgyalások vannak a szövetség és az adott klub között, amellyel a versenyző szerződésben áll. Paksy Timi viszont valóban járt nálunk, és elmondta, hogy a két utolsó olimpiára nem tudott kijutni, de szeretne jelentősebb nemzetközi versenyen indulni, ezért Ausztriában kajakozna" - nyilatkozta Baráth.

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Janics Natasa a londoni dobogó legalsó fokán

"Alízt azonban nem értem. Ő még nagyon fiatal, csupán 24 éves, az ő fejlődésének nem tesz jót, ha Ciprusra költözik. Ki fogja őt felkészíteni? A magyar bajnokság a világon a legerősebb, csak itt és Németországban vannak olyan körülmények, ahol egy olyan tehetséges versenyzőből, mint Alíz, ki lehet hozni azt, ami benne van" - mondta Baráth Etele.

Fábiánné - a kajakelnökkel ellentétben - megérti Sarudi Alíz döntését. "Ő még szeret kajakozni, itthon pedig nem tud előbbre jutni, és ha a vőlegénye jó állást kapott Cipruson, akkor vele kell tartania."

Baráthot ezután szembesítettük azzal, hogy Sarudi klubjában, az MTK-ban nincsenek profi körülmények. A fizetésekkel rendszeresen csúsztak, volt, hogy kilenc hónapig nem kapták meg a bérüket, és télen fűtés nélküli, omladozó épületben edzettek a világbajnok versenyzők.

"Valóban vannak olyan egyesületek, ahol a versenyzők keveset keresnek, és azt is később kapják meg, de azon dolgozunk, hogy mindenhol jobbá tegyük a körülményeket. Ugyanakkor egy profi versenyzőhöz profi edző kell. Cipruson ki fogja felkészíteni Alízt a versenyekre?" - utalt Baráth arra, hogy az MTK-ban a rossz körülmények ellenére is a világ egyik legjobb edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin keze alatt dolgozhatnak a versenyzők. Janics távozását - mivel még nem biztos - ezúttal nem kommentálta, de augusztus 28-án még azt mondta, hogy a háromszoros olimpiai bajnokot a bolgárok és az oroszok is hívják, de "magyar színekben fog kajakozni".

Benedek és Paksy: utolsó esély az olimpiára

Benedek Dalma és Paksy Tímea döntését megérti Baráth, mivel ők "harminc körül vannak, és úgy érezhetik, hogy kudarcokkal a hátuk mögött ez az utolsó esélyük arra, hogy még egy nagyot dobjanak".

Paksy Tímea nem biztos, hogy versenyzőként folytatja, legalábbis edzője, Almási Nándor szerint, akivel eddig is együtt készült Ausztriában. "Szó van arról, hogy edző-versenyző lesz, de elsősorban edzősködni szeretne. Lehet, hogy megcsömörlött az utóbbi időkben történtek miatt."

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Benedek Dalma tudja az irányt Rio felé

Megkérdeztük erről a 29 éves, kilencszeres világbajnok Paksyt, aki azonban csak ennyit mondott: "Nem nyilatkozom. Semmiről nem mondok semmit."

Paksy volt az, aki nyílt levélben fordult a magyar szövetséghez, kérdőre vonta az illetékeseket, hogy miért maradt ki az olimpiai csapatból, amikor megfelelt a szövetségi kapitány által kiírt válogatási rendszernek. Azt kifogásolta, hogy a női négyesbe - amely aztán aranyérmet nyert - nem ő, hanem Fazekas-Zur Krisztina került be.

Elmentek, vagy menni fognak


2011-ben a kétszeres maratoni-világbajnok Faldum Berenike bolgár, a 19 éves tehetség, Legrand Tímea francia színekben folytatta pályafutását, a sokszoros korosztályos világbajnok Hegyi Zomilla pedig ugyanebben az évben a spanyolokhoz távozott. A londoni olimpia óta újabb magyar kajakosok jelezték, hogy külföldön próbálnak szerencsét. A három olimpiáról is lemaradt, hétszeres világbajnok Benedek Dalma a múlt héten döntött úgy, hogy országot vált: augusztus óta szerb férje van, és már be is adta a házasságról szóló okmányokat a magyar szövetségnek. A Szerbiába tartó Douchev-Janics Natasának a váltáshoz még a szövetséggel, a klubjával és a szponzoraival is meg kell egyeznie, a döntést vasárnapig hozhatja meg.


Baráth szerint még nem kell kongatni a vészharangot, nem törvényszerű, hogy a versenyhelyzet megváltozik itthon azzal, ha klasszis kajakosok hagyják el az országot, de nem árt odafigyelni. "Nem újdonság, hogy annyi jó magyar kajakos van, hogy néhányuknak ki kell menni külföldre azért, hogy világversenyeken indulhassanak. Elég csak Dónusz Éva, Fehérvári Vince vagy Fazekas Krisztina esetét említeni, de korábban is rendszeresen költöztek magyar kajak-kenusok az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába. Ráadásul az utánpótlásunk rettenetesen erős, a nemrég megrendezett olimpiai reménységek tornáján és az ifjúsági maratonin is taroltak a magyarok, és ha ezek a ragyogó fiatalok levegőhöz jutnak azzal, hogy több idősebb versenyző is elhagyja Magyarországot, akkor könnyebben odaérhetnek a legjobbak közé. Persze résen kell lennünk, mert ha tömegesen elkezdenek kivándorolni a fiatalok is, akkor bajban lehetünk."

Fábiánné szerint azáltal, hogy ennyien elmennek, gyengül a mezőny, és kisebb lesz a konkurencia, ami a magyar kajak-kenu számára nem jó hír. Pedig - ahogy fogalmazott - aki eddig bekerült a kilences döntőbe a magyarországi válogatón, az vélhetően döntőbe jutott volna egy nagy világversenyen is.

Nem véletlenül sírt

Janics idén roppant csalódott volt Londonban, miután Kovács Katalinnal - címvédőként - csak második lett az olimpián, K-1 200 méteren pedig a harmadik helyen végzett. Fábiánné úgy véli, nem véletlen, hogy volt tanítványa nem nyert aranyérmet. "Sokkal jobban bízott saját magában a reálisnál, viszont nem kérdezett meg másokat a valós esélyeiről. Az évek múlnak, és meg sem közelíti azt az athéni idejét, amikor még nálam volt. Evezni jól evez, de minden ember kopik, erről megfeledkezett, azt hitte, elég az, hogy fiatalnak érzi magát, de nyolc év nyomot hagy a munkában. Ezt a stresszt már nem tudta elviselni, nem véletlenül sírt. Én az ő helyében örültem volna. A probléma gyökere, hogy nem azt kellett volna az olimpia előtt mondania, hogy az aranyért jött. Natasa azt hitte, hogy ami a vívó Nagy Tímeának sikerült - olimpiát nyerni a szülés után -, az neki is fog, de a lehetetlenre vállalkozott" - magyarázta az MTK szakvezetője.

Fotó: Juha Pál [origo]
Fábiánné örömében sírt Londonban

Szerbiában viszont új életet kezdhet Janics. Mehet majd négyesben 500 méteren, egyesben 200-on és 500-on is, és egy jó csapat fog összeállni, hiszen ott lesz Benedek Dalma is, akivel párosban is indulhat. "Dalmában nagyon sok van, de annyira akarta az idei válogatón a sikert, hogy leblokkolt, hibázott" - mondta Fábiánné, egyetérve azzal, hogy az olimpiai címvédő magyar négyesnek négy év múlva nagy ellenfele lehet a tehetséges Moldovan testvérekből, illetve a Janics, Benedek duóból összeállítható szerb négyes is.

Janics mostohafia is távozhat

Férfi egyes 500-on egy férfi versenyzőt is elveszíthet a magyar kajak-kenu sport: Kristian Dushev valószínűleg követi Szerbiába az apját, Andrian Douchevet és Janics Natasát. "Előbb bolgár, majd török, most magyar, aztán szerb színekben versenyzett, méghozzá jól. Született gyors kajakos, Győrben készült, és ő is elmegy most az apjával. Érdekes lesz ez a verseny, hogy ki hogy fog boldogulni külföldön" - mondta Fábiánné.

Úgy érzi, sokat romlott a kajak-kenuzás minősége, amire a legjobb példa Josefa Idem, aki 47 évesen - a korábbiakhoz képest eléggé rossz idővel - ötödik tudott lenni Londonban. "Gratuláltam neki, mert jóban vagyok vele, de a mezőny számára nagy kritika, hogy ő ilyen jó eredményt tudott elérni."

Fábiánné szerint a magyarok most hasonló időszakot élnek meg, mint a németek öt-hat éve. "A németeknél jó pár év kell ahhoz, hogy gatyába rázzák a kajak-kenut, 2006-ban 9 számból 9 számban mi nyertünk."