Vágólapra másolva!
Biztossá vált, hogy Roger Federer a háromszázadik hetét is megkezdheti majd világelsőként, miután a sanghaji tenisztornán legyőzte Stanislas Wawrinkát. Nem volt könnyű: a barátját kellett megvernie, szetthátrányból.

Federer háromszettes meccsen jutott negyeddöntőbe, az első szett elvesztése után rövidítésbe torkollott a második. A világelső svájci 7-4-re hozta a kritikus szakaszt, majd a honfitársa kipukkadt, a döntő szettben gémet sem nyert.

Ezzel biztossá vált, hogy Federer megőrzi az első helyét a ranglistán, a 300. hetét kezdheti majd az élen. A Wawrinka elleni 13 meccséből csupán egyet veszített el a 17-szeres Grand Slam-győztes.

"Egyértelműen izgultam" - mondta Federer. "Ez egy nagy szám, akkor is, ha a 299 és a 300 közt nincs nagy különbség a számomra. Természetesen ez nem egy döntő volt, nem is lettem túlságosan ideges, inkább az okozott nehézséget, hogy egy jó barátom ellen játszottam."

A következő körben Marin Ciliccsel találkozik a svájci, aki még elmondta: gyerekkorában álmodni sem mert ilyen elképesztő statisztikáról.

Sanghaj, nyolcaddöntő:
Federer (svájci, 1.) - Wawrinka (svájci, 13.) 4:6, 7:6 (7-4), 6:0
Djokovic (szerb, 2.) - López (spanyol) 6:3, 6:3
Murray (brit, 3.) - Dolgopolov (ukrán) 6:2, 6:2
Berdych (cseh, 4.) - Querrey (amerikai) 6:2, 6:7 (3-7), 6:4
Tsonga (francia, 5.) - Bagdatisz (ciprusi) 6:2, 7:6 (7-2)
Haas (német) - Tipsarevic (szerb, 6.) 6:2, 6:1
Stepanek (cseh) - Isner (amerikai, 8.) 6:4, 6:7 (7-5), 6:3
Cilic (horvát, 10.) - Verdasco (spanyol) 4:6, 6:1, 6:4

A negyeddöntőben:
Federer-Cilic
Murray-Stepanek
Tsonga-Berdych
Djokovic-Haas