Vágólapra másolva!
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kárpáti György házában szúrták le Marschalek Ákost, a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnökét, írja a Blikk. A lap kiderítette, hogy az áldozat Kárpáti unokaöccse volt.

Elkeseredett üzleti vita után szúrta le gyilkosa Marschalek Ákost, a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnökét. Üzlettársát, M. Józsefet erős felindulásból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg. Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője azt mondta: az ügyészség úgy ítélte meg, miután a tettes önként jelentkezett, beismerő vallomást tett és több kiskorú gyereket nevel, ezért nem szükséges elrendelni az előzetes letartóztatását.

A Blikk kiderítette: Kárpáti György olimpiai bajnok háza volt a késelés helyszíne. Marschalek a háromszoros olimpiai aranyérmes vízilabdázó unokaöccse volt, halála mélyen megrázta a sportolót.

"Ismét kevesebb lett egy fővel a család. Nem voltunk itthon a feleségemmel, telefonon kaptuk a szörnyű hírt, nem is tudjuk, mi történhetett" - nyilatkozta Kárpáti.