Vágólapra másolva!
Ha hinni lehet a nyilatkozatoknak, akkor magyar idő szerint vasárnap hajnalban lezárul a boksztörténelem egyik legendás párharca, amikor negyedszer is összecsap Juan Manuel Marquez és Manny Pacquiao. Az eddigi három felvonásból egy döntetlenre végződött, kettőt pedig pontozással nyert Pacquiao, de mindhárom végeredményt hatalmas felháborodás követte, úgyhogy aki biztosra akar menni, annak a kiütést kell megcéloznia. Az egyik oldalon egy állandóan támadó, rengeteget ütő harcos, a másikon egy taktikusan bokszoló, és hatalmas szívvel megáldott klasszis, tippelni lehetetlen, megnézni kötelező!

A filmgyártásban számtalan alkalommal előfordult, hogy a készítők a hatalmas sikeren felbuzdulva több bőrt is lehúztak egy műről, aminek általában az lett a vége, hogy a nézők és a kritikusok is fanyalogva mondták, jobb lett volna megállni az első résznél.

Manny Pacquiao és Juan Manuel Márquez magyar idő szerint vasárnap hajnalban negyedszer csap össze, és biztosak lehetünk benne, hogy aki a korai időpont ellenére élőben követi majd a meccset, annak hamar kimegy az álmosság a szeméből.

A Fülöp-szigeteki és a mexikói harcos párharca nyolc éve tart, és eddig mindegyik meccsnek viharos utóélete volt. Az első felvonást 2004-ben, még az IBF pehelysúlyú világbajnoki címéért vívták, és úgy tűnt, Pacquiao, szétcincálja a címvédő Márquezt, akit az első menetben háromszor is a padlóra küldött. A mexikói azonban túlélte a három csapást, majd összekapta magát, és bár a filippínó atlétikusabbnak és erősebbnek tűnt, Márquez taktikusabb volt nála, és sorra nyerte meg a meneteket.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Lmj9TPrliAOV7LOp


A döntés a pontozókra maradt, akik közül Guy Jutras 115-110-re adta a meccset Márqueznek, John Stewart ugyanígy 115-110-re Pacquiaónak, míg Burt Clements 113-113-ra hozta ki a tizenkét menetet, így döntetlen lett a vége, amin mindkét tábor felháborodott. Később Clements elismerte, elszúrta a pontozást, ugyanis a három leütés miatt az első menetet 10-6-ra kellett volna Pacquiaónak adnia, ahogy azt Jutras és Stewart is tette, ő azonban 10-7-et írt be, ami Pacquiao győzelmébe került.

"Száz százalék, hogy megnyertem a meccset, nem értem, hogyan lehetett ezt másképp látni" - mondta Pacquiao, aki begörcsölt lábbal és fájós bal kézzel fejezte be a meccset, és a ringből egyből a kórházba ment, hogy megröntgeneztesse a kezét, mert úgy érezte, eltört. A döntetlennel a címét megvédő Marquez elismerte, hogy az első menet után labilis volt, de utána sikerült visszatérnie a meccsbe, és úgy érezte, az összes többi menetet ő nyerte.

A csata ismétlésért kiáltott, és Bob Arum promoter a reakciókat látva megígérte, azon lesz, hogy összejöjjön a második felvonás, amire végül négy évet kellett várni. 2008. március 15-én a Las Vegas-i Mandalay Bay Casinóban következett a Befejezetlen ügy névre keresztelt második Pacquiao-Márquez meccs, amely már a WBC nagypehelysúlyú vb-övéért zajlott, és ismét a mexikói volt a címvédő. Pacquiao a négy év alatt sokoldalúbb lett, már nemcsak a baljával riogatta az ellenfeleket, hanem a jobbhorga is hatékony fegyver lett, a harmadik menetben mégis egy balhoroggal küldte padlóra Márquezt, akit a gong mentett meg.

A mexikói azonban ugyanúgy feltámadt, mint négy évvel korábban, így hatalmas adok-kapok alakult ki, Márquez jobb szemöldöke szétnyílt, a mély sebből folyamatosan szivárgott a vér, de Pacquiao jobb szeme is csúnyán ki lett dekorálva. A 12. menet után mindketten ünnepeltették magukat, Márquez egy fokkal hevesebben, a végén mégis ő állt lebiggyedt szájjal, mivel Pacquiao a leütésnek köszönhetően egy ponttal győzött (mindketten 115-110-re nyertek egy-egy pontozónál, a harmadik pedig 114-113-ra hozta ki a filippínót).

http://www.youtube.com/v/0R2G4qw8Rjk?version=3&hl=hu_HU


A Pacman becenevű ázsiai így történelmet írt, ő lett az első bokszoló, aki négy - azóta már nyolc - különböző súlycsoportban lett világbajok, Márquez pedig azonnal újrajátszást követelt. "Nem hiszem, hogy ez menni fog. Az ügy lezárult" - reagált a felvetésre Pacquiao, aki a második felvonás után végigpusztított a bokszvilág krémjén, legyőzte Oscar De la Hoyát, Ricky Hattont, Miguel Cottót, Antonio Margaritót és Shane Mosleyt is.

A Pacquiaónál öt évvel idősebb Márquez sem tétlenkedett, előbb kiütötte a korábbi könnyűsúlyú világbajnokot, Juan Diazt, majd 2009 szeptemberében megpróbálta azt, ami előtte senkinek nem jött össze, legyőzni Floyd Mayweathert. A küldetés végül nem teljesült, Mayweather a második menetben padlóztatta a mexikóit, és végül egyhangú pontozással nyert, Marquez pedig azzal vigasztalódhatott, hogy másodszor is legyőzte Diazt. Pacquiao és Marquez útja 2011 novemberében keresztezte egymást harmadszor is, a tét ezúttal a WBO váltósúlyú vb-öve, a helyszín pedig a Las Vegas-i MGM Grand volt.

Márquez a meccs előtti felkészülés során új erőnléti edzőt kapott Angel Hernandez személyében, akinek a neve korábban a dopping miatt többek között öt olimpiai bajnoki címétől megfosztott sprinter, Marion Jones botrányában is felmerült, így nem csoda, hogy Pacquiao stábja kóstolgatta a megizmosodó Marquezt.

A mexikói azt mondta, belemegy a doppingtesztbe, ha arra Pacquiao is rábólint, nem meglepő módon azonban az ügynek nem lett folytatása. A harmadik ütközet az első kettőhöz hasonlóan hatalmas küzdelmet hozott, és a pontozók végül többségi döntéssel (114-114, 116-112, 115-113) a Fülöp-szigetekinek adták a meccset, amit a közönség egy része fújolással fogadott. Márquez csalást emlegetett, és a visszavonulást sem tartotta elképzelhetetlennek csalódottságában.

http://www.youtube.com/v/OVlKiwKB6QM?version=3&hl=hu_HU


"Másodszor fosztanak meg az övtől, és ez volt a rosszabbik eset, nem kétséges, hogy én nyertem. Számomra mindig a közönség véleménye a legfontosabb, és egyértelműen úgy látták a nézők, hogy én nyertem, nemcsak a ringben győztük le Pacquaiót, hanem a ringen kívül is" - mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Márquez, utalva a fütyülő nézőkre. Pacquiao szerint ugyanakkor igazságos eredmény született, annak ellenére, hogy Márquez többször is eltalálta őt. "Márquez fantasztikus bunyós, talán a legjobb a világon a visszatámadásban. Néhány ilyen akcióból valóban eltalált, de ez is csak azért fordulhatott elő, mert folyamatosan én irányítottam, és támadtam őt. Teljesen világos, hogy én nyertem" - hangzott az érvelése.

Forrás: AFP/Jewel Samad

A vélemények erősen megoszlottak a végeredményről, Amir Khan, a meccsen szakkommentátorként közreműködő korábbi kisváltósúlyú világbajnok például úgy látta, barátja, Pacquiao elvesztette a meccset, míg Tim Smith, a New York-i Daily News szakírója egyenesen úgy fogalmazott, Márquezt meglopták a bírók, akik vagy vakok, vagy korruptak, ha így döntöttek. A statisztikák azonban Pacquiao mellett szóltak, aki többször találta el ellenfelét, annak ellenére, hogy ezúttal az ő arcán volt több sérülés a meccs után.

Alig egy évvel a harmadik rész után most következik a negyedik epizód, megint váltósúlyban, ezúttal azonban vb-övek nélkül. "Szerintem ez az utolsó meccsem Márquezzel" - mondta Pacquiao, és edzője, Freddy Roach még nála is biztosabb ebben. "Nem kérdés, nem lesz több Pacquiao-Márquez csata. Manny kiüti, és ezzel vége a sztorinak". Roach szerint tanítványa a Timothy Bradley elleni, erősen vitatott júniusi vereség után még éhesebb a sikerre, és Márquez még nem találkozott a legjobb formáját mutató Pacquiaóval.

A fanyalgók szerint nem véletlen, hogy Pacquiao és Márquez megint összeakadt, mivel a filippínó kifogyott a minőségi ellenfelekből, a Mayweather elleni álommeccs, úgy tűnik, sosem jön már össze, Bradley ellen pedig nem akar újra bokszolni. A 39 éves Márqueznek még kevesebb lehetősége van, pontosan tudja azonban, hogy érdemes volt rábólintania a negyedik felvonásra, egyrészt az anyagi vonzata miatt, másrészt azért, mert a lehető legjobb módját választotta, hogy ismét odafigyeljenek rá.

Forrás: AFP/Ronaldo Schemidt

"Ha az emberek Muhammad Alira gondolnak, akkor egyből eszükbe jut Joe Frazier neve, és szerintem már így vannak velünk is, ha valaki Manny Pacquiaóról hall, annak rögtön bevillan Juan Manuel Márquez és a meccseink" - nyilatkozta Pacquiao, arra utalva, hogy kettőjük párharca máris külön fejezet a boksztörténelemben. Ami biztos, hogy ők ketten már nem nagyon tudnak újat mutatni egymásnak, a három meccs során pontosan felmérhették, miben erős és miben gyenge a másik, úgyhogy várhatóan most is nüanszok döntenek majd, bár mindketten tettek utalást arra, hogy megpróbálnak rámenni a kiütésre, hogy ne kelljen a pontozók döntésére várni.

Hogy mi szólhat mellettük külön-külön? Pacquiao a Bradley elleni vereség miatt biztos, hogy nagyon motivált lesz, és az ellenfelet folyamatosan nyomás alatt tartó stílusával nagyon nehéz mit kezdeni, várhatóan most is az lesz a taktikája, hogy igyekszik agresszívan támadni, rengeteget ütni, és Márquez közelében lenni. A mexikói már a tavalyi meccsen is megmutatta, hogy többnyire kezelni tudja ellenfele rohamait, és mivel borítékolható, hogy Pacquiao nem bírja végig tartani a maga által diktált tempót, Márqueznek akkor kéne több kockázatot vállalva próbálkoznia, amikor Pacquiao erőt gyűjt a következő támadásra.

A meccs kimenetelére nem mernénk tippelni, de azt tanácsoljuk, mindenki izzítsa be az ébresztőóráját vasárnap három órára, a folytatásos sikersztori - elvileg - utolsó felvonását látni kell!