Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka és Cseh László is ezüstérmet szerzett az isztambuli rövidpályás úszóvébé zárónapján, így összesen tíz érmet gyűjtött a magyar csapat. A különdíjas Hosszú azt sem tudta, hol van a hajrában, Gyurta Dániel túl sokat tett a váltóért, kizárták őket.

A vb magyar hőse egyértelműen a legjobb női versenyzőnek járó különdíjat megszerző Hosszú Katinka lett. A Vasas 23 éves versenyzője mind az öt számban, amelyben elindult dobogóra állhatott: 200 méter pillangón és 100 méter vegyesen aranyat, 200 méter gyorson és 200 méter vegyesen ezüstöt, 400 méter vegyesen pedig bronzot szerzett. Vasárnap úgy lett második Allison Schmitt mögött, hogy csak a hatodik idővel jutott a döntőbe, ott azonban folyamatosan lépett előre, és pazarul hajrázott.

"Nem gondoltam volna, hogy ebből ezüst lesz: az utolsó ötven méteren jóformán azt sem tudtam, hol vagyok, csak kalimpáltam a kezemmel, és próbáltam menni, ahogy csak bírok" - mondta később. "Ehhez képest én jöttem a legjobb időt ezen a résztávon. Boldog vagyok egyébként, az öt érem remek eredmény, egy aranyat szerettem volna nyerni legalább, örülök, hogy kettőt sikerült, ez sok erőt ad a folytatáshoz."

Ugyanebben a döntőben Jakabos Zsuzsannának meg kellett elégednie a hetedik pozícióval, noha elsőként jutott a döntőbe: "Ebben a számban nekem már a döntő is remek eredmény, összességében viszont jobbra számítottam ezen a világbajnokságon. Voltam háromszor negyedik, kétszer hetedik, azért jó lett volna legalább egyszer érmet nyerni."

Cseh László a 400 méter vegyes második, és 200 harmadik helye után vasárnap ezüstéremig jutott 200 méter pillangón. A Kőbánya SC 27 éves versenyzője a japán Kaneda Kazujától kapott ki.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Úgy látszik, japán átok ül rajtam, megint tőlük kaptam ki. Örülnöm kellene az ezüstéremnek, és tulajdonképpen örülök is. Mégis, van bennem hiányérzet, mert úgy érzem, nem hoztam ki magamból a maximumot" - értékelte teljesítményét Cseh, akit 400 vegyesen Szeto Dalja győzött le, és aki most úgy érzi, az első száz méteren sokkal jobban kellett volna mennie.

"De mit tegyek, ez az év már csak ilyen. Jó, tudom, így, az olimpia után, decemberben nem vagyok tökéletes formában, le is kell majd adnom egy-két kilót, mégis, nem vagyok az a típus, aki ilyenkor is megelégszik az ezüstéremmel" - fogalmazott az Isztambulban három éremig jutó magyar úszó.

Bernek Péter, a Kőbánya SC húszéves ifjúsági olimpiai bajnoka az ötödik helyen végzett a 200 hát döntőjében.

"Ez borzasztó volt. Nagyon nem tudtam összerakni a mozgásom technikailag, nem éreztem igazán a vízfekvést, inkább csak küszködtem. Nem mondom, hogyha minden stimmel, meg lehetett volna az érem, hiszen a legjobbam hat tizedre van a bronzérmes idejétől, ennek ellenére többet vártam magamtól" - mondta önkritikusan Bernek.

Forrás: MTI

Az utolsó magyar érdekeltségű döntőben semmilyen babér nem termett, a 4x100 méteres férfi vegyesváltó versenyének végén ugyanis szabálytalan váltás miatt kizárták az amúgy hetedikként beérkezett, Bernek, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik összetételű négyest.

"Sajnálom, nagyon akartam. Mindenki ment, ugrott, mentem én is, ez most így sikerült" - nyilatkozott a hibázó Gyurta. "Szerencsére nem értékes helyezést buktunk el; ha ez az olimpián történik, akkor verném a fejem a falba. Most viszont csak annyit mondhatok, félig viccesen, hogy úgy voltam vele, én aztán mindent megteszek a csapatért. Nos egy kicsit túl sokat is sikerült."

A Kiss László szövetségi kapitány irányította válogatott összességében 3 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzéremmel fejezte be szereplését a törökországi rövidpályás világbajnokságon.