Vágólapra másolva!
A 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiai játékokig a Vasasban folytatja pályafutását az idén Londonban olimpiai bajnok Szilágyi Áron.

A klub pénteki tájékoztatása szerint a kardozó Markovits Lászlóval, a Vasas elnökével és a vívó szakosztályt vezető Ferjancsik Domonkossal állapodott meg a négyéves hosszabbításról.

"Nagy örömmel tölt el, hogy a frissen megalakult úszó és kajak-kenu szakosztályainkba érkező világklasszis sportolók szerződtetése után, a dicső hagyományokkal és eredményes jelennel rendelkező vívó szakosztályunknál is sikerült a már gyermekkora óta nálunk sportoló Szilágyi Áronnal újabb négy évre megállapodnunk" - jelentette ki Markovits László.

Ferjancsik Domonkos hozzátette, nem volt kérdéses, hogy Szilágyit megpróbálják a Vasasnál tartani. Közölte, a nemrégiben felállt szakosztályvezetés elsőrendű feladata a stabil háttér biztosítása annak érdekében, hogy a szakmai stábok és versenyzők a következő négy évben is nyugodtan dolgozhassanak, és kizárólag a vívásra kelljen koncentrálniuk.