Vágólapra másolva!
Alapjaiban változtathatja meg az amatőr ökölvívást, hogy a férfiak június 1-jétől csak fejvédő nélkül bokszolhatnak - csakhogy a profikkal ellentétben évente nemcsak egyszer-kétszer, hanem 20-30-szor. A nemzetközi szövetség egy összehasonlító elemzéssel igyekszik megnyugtatni azokat, akik több súlyos sérüléstől tartanak, eszerint kifejezetten károsabb fejvédőben bokszolni. A magyar szakértő azonban más véleményen van, az egyik magyar boksztehetség pedig már el is döntötte, hogy a veszélyek miatt csak a 2016-os olimpiáig lesz amatőr. Edzője szerint semmi ok az aggodalomra.

"Szokatlan, hogy több lesz a kiütés, mivel a halánték és a fültő is szabadon lesz" - mondta az edzését az [origo] kedvéért félbeszakító Fodor Milán.

A 19 éves, az országos bajnokságon kétszer is a második helyen végzett Vasas-bunyós úgy érzi, hogy az egész pályafutását befolyásolja a nemzetközi szövetség lausanne-i döntése. "Amikor meghallottam a hírt, elgondolkodtam. A 2016-os olimpiáig versenyzek, aztán kész, vége" - sóhajtott egyet a bunyós, majd rátért az okokra.

"Ha nem lesz fejvédő, nem lesz tompítás, viszont több lesz a sérülés, az összefejelés és a felszakadt szemöldök. Ez pedig veszélyes. Az amatőröknek sokkal több meccsük van, az egyik csapattársamnak évente 30 is volt, egy profi esetében nem ritka, hogy egyszer-kétszer száll csak ringbe évente" - próbálta Fodor megcáfolni azt a vélekedést, hogy a profi boksz minden ízében keményebb az amatőrnél. Az is igaz viszont, hogy az amatőr bokszban három háromperces menetből áll egy mérkőzés, míg a profik gyakran tizenkét menetet bokszolnak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A Vasas bokszedzésén jártunk utána, hogy mit szólnak az érintettek a fejvédő eltűnéséhez

Fodor úgy gondolja, hogy a változások után nem kellene annyi meccset vívni, az olimpiára vágyók pedig meggondolják majd, hogy mikor és mennyit bokszolnak, mert sérülten nehéz elérni a nagy célokat. "Éppen ezért ki fognak hagyni versenyeket. Az egészségre károsabb sportág lesz a boksz, igaz, a nézettség javulni fog. Pozitívum, hogy látható lesz a bunyósok arca, Kokót (Kovács István - a szerk.) is főleg az olimpiai bajnoki címe után, akkor ismerték meg nagyon sokan, hogy levette a fejvédőt, és profinak állt" - mondta el véleményét Fodor, aki Rió után szintén csatlakozna a profikhoz.

Nem elég, hogy csúszkál, még meleg is

A Vasas vezetőedzője, Bacskai Imre ellenben minden szempontból jó döntésnek tartja a fejvédő eltávolítását. "Sok olyan emberrel beszéltem, aki szereti az ökölvívást, és egybehangzó volt a vélemény, hogy a sportág túlságosan is személytelen lett a fejvédő miatt" - nyilatkozta a válogatottnál is dolgozó szakember. "Ha egy bokszolónak nincsen különleges védjegye, hiába láttuk már többször is, egyszerűen nem fogjuk felismerni, legfeljebb a mozgásáról."

Az egykori Eb-ezüstérmes edző szerint a fejvédőt a többség egyáltalán nem szereti. "A közelharcban hátulról úgy ráhúzódhat a sportoló szemére, hogy nem lehet tőle látni. Egy-két másodperc alatt lehet csak megigazítani, és ez éppen elég az ellenfélnek, hogy kiosszon pár pofont. De nem elég, hogy csúszkál, még meleg is, és az izzadság még jobban belefolyhat a szembe" - mondta Bacskai Imre.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A pihenés is része a tréningnek, utána előkerülnek a kesztyűk és a fejvédő

Van olyan bunyós is, akit nem foglalkoztatnak különösebben a változások. "Talán nagyobbnak érzem majd az ütéseket" - jósolja a 2010-ben a legjobb magyar bokszolónak megválasztott Bacskai Balázs, akinek a Vasasban az apja az edzője. "De annyira nem érdekel, hogy nem lesz fejvédő, bár utólag biztosan érezni fogom, hogy azért más volt korábban" - mondta a 69 kg-os bunyós, aki legutóbb 13-14 éves korában bokszolt sisak nélkül. "Akkor azért még nem lehetett nagyot ütni, így nagy tapasztalatom nincsen. De annak én is örülök, hogy lesz arcuk a bokszolóknak."

Így tűnik el a fejvédő

A felnőtt férfiak versenyein június elsejétől nem szabad fejvédőt viselni, de a májusi, minszki Eb szervezői akár úgy is dönthetnek, hogy már most megtiltják a sisakhasználatot. Az októberi, kazahsztáni vb-n viszont biztosan nem lesz fejvédő, a nőknél azonban minden korcsoportban marad a sisak, miként a férfiak ifjúsági és junior korcsoportjában is. Közben a 69 kg-os súlycsoporttól felfelé a 10 unciás kesztyűt 12 unciásra cserélik, máshol marad a 10 unciás kesztyű. Ennek az oka, hogy a fejvédő nélküli bokszban a NOB megköveteli a nagyobb kesztyű használatát azokban a kategóriákban, ahol erősebbeket ütnek.




Fejvédő nélkül kevesebb a kiütés?

A fejvédő elhagyásával kapcsolatos kételyeket dr. Charles Butler, a nemzetközi szövetség orvosi bizottságának elnöke igyekezett eloszlatni. Az amerikai szakember elmondta, hogy a sportág történetében először végeztek összehasonlító elemzést, méghozzá 15 ezer menet értékelése alapján, külön-külön vizsgálva a fejvédőben, illetve az a nélkül lebonyolított meneteket.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fodor Milán mindent belead a riói olimpiáig

"A következtetés egyértelmű: fejvédő nélkül több a felületi sérülés, a bőr, illetve a szemöldök felrepedése, viszont kevesebb a KO, és az ezzel együtt járó agyrázkódás" - magyarázta Butler. Az elemzés szerint a fejvédő nélküli meccsek 0,027 százalékában volt agyrázkódás, a fejvédős meccseken 0,054 százalékban, azaz épp kétszer annyi esetben. Az elemzés szerint ennek az az oka, hogy fejvédőben egyfelől nagyobb a célpont mérete, másfelől az első számú kiütési pontot, az állcsúcsot nem védi a sisak. Mindezek mellett fejvédő nélkül kifinomultabb védekezési stratégiát alkalmaznak az ökölvívók, míg fejvédőben a sisakra bízzák magukat.

Bacskai Imre edző szerint egyetlen esetben fog hiányozni a fejvédő. "Egy összefejelésnél ezentúl könnyebben reped fel a bőr, de a kiütési pontokat, az állszögletet és az állcsúcsot a sisak egyáltalán nem védte."

Éppen ezért kell jobban védekezni. "A mester (Papp László - a szerk.) is azt mondta, nem kipárnázni kell a bokszolókat, hanem meg kell tanulni védekezni - ellépni, elhajolni, lezárni, illetve eltolni az ütéseket. Ha nagyobb veszély van arra, hogy megüthetnek, akkor jobban kell erre készülni. A jobb technikai felkészültség szükségessége csak jó lehet a boksznak, mert színesebbé, látványosabbá teheti" - mondta a tréner.

A sportorvos szkeptikus

Nem ért viszont egyet a fejvédő levételével dr. Jákó Péter, a magyar szövetség orvosi bizottságának elnöke. "Amit tényszerűen tudok, hogy annak idején a fejvédő bevezetésével jelentősen csökkent a sérülések száma, 16-17 százalékról egy-két százalékra. Ugyanez igaz a kiütések számára is" - mondta az [origo]-nak a korábban a nemzetközi szövetség orvosi bizottságát is vezető szakember.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Egyszer majdnem kapott egyet a rossz helyen álló fotósunk is

"Azt is fel szokták vetni, hogy túl nehéz a fejvédő, de ez nem igaz, mert míg régebben ezek bőrből készültek, a mai, modern fejvédők már jóval könnyebbek. Abszolút nem értek egyet az intézkedéssel, kíváncsian várom, milyen eredményeket hoznak majd a további vizsgálatok."

A fejvédő nélküli boksz ugyan látványosabb lehet, ám Jákó szerint nem emiatt alacsony az amatőr ökölvívás népszerűsége: "Marhaság az a mánia, hogy személytelenné válnak a bokszolók, mert nem látszik az arcuk. Az NFL-ben sem látni a játékosok arcát a meccseken, mégis óriási sztárok. Az amatőr boksz alapvető hibája, hogy délután kettőtől este tízig tartanak a meccsnapi programok, ez embertelen hosszú idő, ennyit senki nem képes végigkövetni."

A tünetmentes bokszoló sem lehet nyugodt

A bokszban elkerülhetetlenek az agyi sérülések, hiszen a sportolók célja az, hogy minél nagyobb ütést mérjenek a másikra, ráadásul ezeknek az ütéseknek a jó része a fejet éri.

Az arányok ijesztőek: agysebészek szerint a profi bokszolók nyolcvan százalékánál komoly agyi hegesedés mutatható ki az MRI felvételeken. Az agykárosodás azonban a nem szakértőknek is feltűnhet, hiszen ezek a bokszolók gyakran motyogva beszélnek, hosszú a reakcióidejük, és előfordul, hogy emlékezetkiesésük van. A bokszolók akkor sem lélegezhetnek fel, ha közvetlenül a visszavonulás után még nem jelentkeznek ezek a tünetek, mert évtizedekkel később is előjöhetnek. A gyakori fejsérüléseket és agyrázkódásokat okolják a krónikus traumatikus enkefalopátia (CTE) kialakulásáért. A progresszív, fokozatosan kialakuló és kiteljesedő agykárosodás eredményeként a beteg szellemileg leépül, a memóriája fokozatosan romlik, a tünetek gyakran a Parkinson-kórra emlékeztetnek.