Vágólapra másolva!
Marosi Ádám megkönnyezte, amikor kiderült, hogy Rióban lesz a 2016-os olimpia, annyira szereti a brazil várost, ahol két versenyt is nyert már, a legutóbbit egy hete. A tavaly szerződéses katonának állt, olimpiai bronzérmes öttusázó bele sem mert gondolni, hogy mit érzett volna, ha a sportágat száműzik az olimpiáról, és reméli, hogy a mostani időszakot sikerei miatt később csak Marosi-korszaknak fogják nevezni.

Rio de Janeirót fontos bástyájának nevezte tavaly a londoni olimpián, miért?

2008-ban a klubommal, a Budapest Honvéddal három hetet Rióban edzőtáboroztunk, akkor nagyon megszeretem a brazil embereket, az ottani légkört. Bár vannak nyomornegyedek, mégis nagyon élhető a város, és különleges az atmoszférája, tele van pozitív rezgéssel. Azóta minden évben eljutottam oda, 2009-ben a Világkupa-döntőt éppen ott rendezték - meg is nyertem -, tavaly pedig a párommal egy másfélhetes edzőtábor után eltöltöttünk ott két hetet.

Akkor, gondolom, nem bánja, hogy Rióban lesz a 2016-os olimpia.

Tisztán emlékszem arra a napra, amikor 2009-ben kiderült, hogy Rio kapja a rendezési jogot. Annyira meghatódtam, hogy megkönnyeztem a döntést. Brazília megérdemli ezt a hatalmas ünnepséget. Nem mondom, hogy már nincsen semmi tennivaló, a mostani versenyen is láttam egy-két érdekességet, de minden városnak megvan az árnyoldala. A brazilokra jellemző a mediterrán mentalitás, mindent az utolsó pillanatra hagynak, de kész lesznek. Nekem a gyakran emlegetett bűnözéssel kapcsolatban sem volt semmilyen rossz tapasztalatom. Szerintem jó lesz.

Múlt héten visszatért Rióba, és ismét nyert.

Igen, eddig kettőből két versenyt. Pedig a múlt héten Kasza Róbert nagyon jó helyről kezdte a lovaglást, de eltörte a kulcscsontját, pedig én arra számítottam, hogy mi fogunk osztozni az első két helyen. Sajnálom Robit, de az esése után már csak a saját dolgommal foglalkoztam, a kombinált számban ki tudtam kapcsolni minden külső körülményt.

Forrás: AFP/Alexander Vilf
2011-ben még nem volt lézerpisztoly

Mennyire fontos egy Világkupa-győzelem, inkább pénzzel vagy dicsőséggel jár?

A négy Világkupa-fordulón és a döntőn egyaránt pénzt lehet nyerni, és jó hír, hogy idén megduplázták a díjazást, a 90-95 feletti létszámú mezőny pedig világbajnoki erősségű. Egyáltalán nem könnyű Vk-t nyerni, nekem a mostani volt a harmadik diadalom.

A kapott pénz elég a megélhetéshez?

Most már olyan helyzetben vagyok, hogy nemcsak a MOB támogat, hanem kapom a Gerevich-ösztöndíjat, és ami ennél is fontosabb, Hende Csaba honvédelmi miniszter felajánlotta néhány sportolónak, hogy Honvéd-színekben versenyezhetnek, ez pedig fizetéssel is jár. Én öt évre írtam alá, szerződéses katona vagyok. Ha nem lennének a Vk-versenyek pénzdíjasok, akkor sem lennék nagy bajban. Ahhoz, hogy így kezeljenek, 2009-ben vb-t kellett nyernem.

Az számít, hogy évek óta verhetetlen az év öttusázója választáson?

Megtiszteltetés, főképp, ha megnézem az elődeimet, Balczó András, Martinek Jánost, Fábián Lászlót. Remélem, a mostani korszakot Marosi-korszakként fogják emlegetni.

Jön a magyarországi Világkupa-verseny, majd Eb-t, aztán vb-t rendeznek. Mi a legfontosabb?

Egyértelműen a világbajnokság a fő versenyem, mint minden évben, kivéve, amikor olimpiát rendeznek. Idén is a vb-re fogom hegyezni a formámat, de nagy szerencse, hogy mindössze négy hét lesz az Eb és a vb között, így nem kell kétszer felkészülni.

Az öttusa is felmerült, amikor a NOB-nál arról döntöttek, hogy mely sportágak levételét javasolják a 2020-as olimpiáról. Milyen érzéseket keltett volna önben, ha épp az öttusára esik a választás?

Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy levehetik, a szabályváltoztatások révén ugyanis népszerűbb lett az öttusa. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy kivegyék az olimpiáról, abba nem is szeretnék belegondolni, hogy mi lett volna, ha.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
A seregben egy újabb fegyverrel is megismerkedhetett

London előtt az utolsó két tusát összevonták, és lézerfegyvert használtak a versenyzők, de azt is tervezik, hogy Rióban már egy helyszínen legyen az egész verseny.

Már most próbálják úgy szervezni a viadalokat, hogy közel legyen minden egymáshoz, 2016-ban pedig már egy stadionban lesz minden. A kínai Csengduban már van egy ilyen öttusakomplexum, szeretném, ha Budapesten is lenne ilyen bázis.

Londonban bronzérmes lett, ezek szerint a változások nem okoztak gondot.

Az öttusa az alkalmazkodásról szól, minél gyorsabban képes erre valaki, annál hamarabb lesz sikeres. Én a cél érdekében igyekszem sokkal nyugodtabb lenni, úgy érzem, hidegebb a fejem, mint korábban.

A lovaglás jelenleg mennyire kritikus a versenyek végeredménye szempontjából?

Eddig 20 pont volt egy erőhiba, most ugyanezért 40 ponttal sújtanak, ha pedig pályát téveszt a versenyző, illetve leesik, nulla pontot kap a lovaglásért. Nagyon jó, hogy a büntetést föltolták, mert így rengeteg verőhibával már nem lehet odakeveredni a végén az élmezőnybe. Aki rendszeresen jár lovasedzésre, és szorgalmas, az képes eljutni olyan szintre, hogy egy gyengébb képességű lóval is jó eredményt érjen el. Én igyekszem elkerülni azt, hogy a lovat hibáztassam.

Kasza sérülésénél ki volt a hibás?

Tudtam, hogy ezt meg fogja kérdezni, de nem az én tisztem eldönteni, hogy ki hibázott. Nem volt szép esés, sajnálom, ami történt, és remélem, hogy mihamarabb felépül.

Forrás: MTI/Földi Imre

Idén Gyenesei Leilával megnyertek egy Vk-t a vegyesváltóban, amelyről azt mondják, akár az olimpiai programba is bekerülhet. Gondolom, nem bánná.

Az maga lenne a csoda. Abszolút élvezhető a vegyesváltó, nagyon élveztem Gyenesei Leilával Amerikában. Kiszámíthatatlan, hogy felveszik-e a programba, egyelőre örüljünk, hogy az öttusa nem került ki. A sportág népszerűsége mindenesetre nagyot nőtt, egy orosz tévétársaság jóvoltából a DigiTV-n követhetők a versenyek, én is sok visszajelzést kapok, hogy láttak a tévében.

Van egy tetoválása az AC/DC gitárosáról. Miért pont ezt választotta?

Nagyon kedvelem az együttest, a sérülésem után elolvastam a könyvüket, és egyből tudtam, hogy Angus Young portréja - amelyen az aurája fénygömbként veszi körül a fejét - a bal vádlimra való.

Inkább katonának vagy sportolónak tartja magát?

Sportoló vagyok. A seregben is szem előtt tartják, hogy amíg öttusázom, addig ez az elsődleges.

Honnan jött a motiváció, hogy már most kimondja, a sportpályafutása után is a honvédségnél képzeli el a jövőjét?

Ez egy felajánlás volt, amely után az első sorban ugráltam, annyira szerettem volna csatlakozni.