Vágólapra másolva!
Elsősorban az egyesre koncentrál Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos, ugyanakkor annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy párosban, vagy négyesben legyen majd ott az év kiemelkedő versenyein.

Lájkold az [origo]sport Facebook-oldalát!

"Örülök, hogy jó formában vagyok, van önbizalmam, mert jól mennek az edzések" - mondta Janics a Sport TV Mai Helyzet című műsorában. A 30 éves sportoló új győri klubjában főként fiatalokkal készül, így a példakép szerepét is be kell töltenie.

"Fiatal koromban én is Győrben edzettem Svidró József kezei alatt. Edzettem idősebbekkel, tudom, milyen fontos volt számomra, hogy láthattam Kőbán Ritát, hogyan edz, miként fogja a lapátot, mit csinál" - tette hozzá Janics.

A kajakos terveiről a szóvivője, Farkas Dávid beszélt. Elmondta, Janics az első Világkupa-versenyeken Storcz Botond szövetségi kapitány döntése értelmében még nem indulhat, ám az első válogatón már kiharcolhatja a helyét a csapatban, majd júliusban, egy újabb válogatón a vb-részvételét is bebiztosíthatja. Hozzátette, hogy a 200 és az 500 egyes kulcsfontosságú, ez ugyanis megalapozhatja a csapatba kerülést, mert a páros és a négyes sincs kizárva.