Vágólapra másolva!
Félelmetesnek nevezte a legalább 192 halálos áldozatot követelő szecsuani földrengést, illetve annak Csengtuban érzékelhető megnyilvánulását a múlt héten éppen ott tartózkodó magyar öttusacsapat vezetője. A magyarok hiába próbáltak meg hamarabb hazajönni, a repülőjegyeket nem tudták átíratni, így végül a katasztrófa utáni napon is versenyeztek.

Szloboda József csapatvezető arról számolt be, hogy a csengtui Világkupa-verseny férfi döntőjére készülődtek, amikor a szombat reggeli katasztrófa bekövetkezett.

"Én korán lementem a szobámból, mert csak ott lehetett netezni, lent várakoztam a recepción, amikor elkezdett remegni a föld, de valami iszonyatos erővel. A versenyzők elmondásuk szerint, ahogy voltak, kiugrottak az ágyból és rohantak lefelé. Menekültünk ki az épületből, félelmetes volt az egész" - elevenítette fel a történteket, megemlítve, hogy 12 emeletes szállodában laktak, így nem mindenki tudott lejönni, ők a nyitott ablakoknál kiabáltak lefelé, hogy mit csináljanak.

Az aznapi férfiversenyt megtartották a szervezők a városon kívül eső öttusaközpontban, de utórengésekről szóltak a hírek, így Demeter Bence, Demeter Gergely, Cseh Krisztina és a csapatvezető este először nem mertek felmenni a szobájukba.

"Elindultunk a városba, még a repülőtérre is kimentünk, hogy átírassuk a jegyünket és a vasárnapi vegyes váltó előtt hazajöhessünk, de nem sikerült" - folytatta Szloboda. "Éjjel egy-fél kettő körül érkeztünk vissza a szállodába. Az volt a tervünk, hogy az étteremben töltjük az éjszakát, de azt addigra már bezárták, így végül mégis felmentünk. Annyira el voltunk fáradva, hogy aztán már nem érzékeltük az utórengéseket."

A másnapi vegyes váltóban végül a magyar kettős is indult, ha már ott ragadt a küldöttség, hasznosan töltötte a napot.

A Vk-sorozat harmadik állomásán Cseh Krisztina pénteken 13., Demeter Bence szombaton 17., a Cseh, Demeter Gergely kettős pedig vasárnap nyolcadik lett.

A délnyugat-kínai Szecsuan tartományban szombat reggel történt 7-es erősségű földrengésben a hivatalos adatok szerint legalább 192-en meghaltak, csaknem 12 ezren megsérültek. Az első földmozgást 2500-nál is több utórengés követte, a legerősebb 5,9-es fokozatú volt.