Vágólapra másolva!
David Haye szerint Vlagyimir Klicsko már az első menetben kiüthette volna a szombat este legyőzött Francesco Pianetát. A brit bunyós kesztyűpartnernek minősítette Pianetát, aki ellen szerinte az ukrán a szponzori pénzek miatt húzta el a meccset.

Vlagyimir Klicsko a hétvégén az előzetesen esélytelennek tartott Francesco Pianetával szemben védte meg IBF, WBO és WBA nehézsúlyú címeit. Az ukrán bunyós a hatodik menetben végzett ellenfelével, de sokak szerint ez a találkozó előbb is befejezhető lett volna.

Ezt az álláspontot a Klicsko által korábban legyőzött David Haye egészen kritikus hangnemben fejtette ki. "Soha nem hallottam erről a srácról. Meg kellett néznem a mérlegét, és megmondom őszintén, kicsit ledöbbentem rajta. Az egyetlen ismert név a rekordjában Frans Botháé, akit szenvedősen tudott csak kipontozni."

A brit bokszoló úgy fogalmazott, Klicsko kiállt egy kesztyűpartnerével, akiről tudta, hogy nem jelenthet neki gondot. "Öt-hat menetet le kellett játszania, hogy bekaszálja a szponzori pénzeket. Ha akarta volna, akkor az első menetben kiüti a gyereket, de ehhez vállalni kellett volna úgy 5 százalék kockázatot, hiszen esetleg eltalálhatta volna valami kósza ütés. Szerintem az ilyen meccsekkel a saját hírnevét ássa alá."

www.profiboksz.hu