Vágólapra másolva!
Minden 500 és 1000 méteres számban lesz magyar hajó a döntőben Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első versenyén.

A pénteki nyitónapon e két táv elő- és középfutamait bonyolították le, s Peking olimpiai bajnok kenusa, Vajda Attila, a Londonban aranyérmes kajakpáros, Dombi Rudolf és Kökény Roland, a tavalyi ötkarikás játékokon ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes, valamint a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros már délelőtt, az előfutamból biztosította a helyét a legjobbak között 1000 méteren.

A folytatásban női K-1 500-on London kétszeres olimpiai bajnoka, Kozák Danuta magabiztos versenyzéssel lépett tovább, a másik magyar indulónak, Fazekas-Zur Krisztinának viszont nem jött össze a döntő. Ugyanezen a távon, K-2-ben a Kárász Anna, Vad Ninetta kettős középfutamát megnyerve biztosította helyét a döntőben, míg férfi K-1 1000-en Szalai Tamásnak és a fiatal Gere Bálintnak is szurkolhatnak majd a nézők a szombati fináléban.

Férfi C-1 1000 méteren Varga Dávid középdöntős második helyével csatlakozott Vajdához, míg C-2-ben Szabó Gábor és Forgó Christopher bravúrral az egyes pályán győzött, így ebben a számban is két magyar egységért szoríthat majd a publikum, csakúgy, mint női K-1 1000 méteren, ahol Medveczky Erika és Bara Alexandra is bejutott a legjobbak közé.

A rövidebb távon, 500 méteren a kajakos Dombvári Bence futamgyőzelemmel jutott a fináléba, míg C-1-ben Vasbányai és Mike most külön-külön lett döntős. A párosoknál kajakban Kugler Attila és Schenk Áron, kenuban pedig a Korisánszky testvérek, Péter és Dávid, valamint a fiatal Viola Viktor, Bodonyi András duó is beverekedte magát a legjobbak közé.

A szombati program 9.25-től a B és C döntőkkel kezdődik, az A finálék 10.30 órától rajtolnak, ezeket az M1 élőben közvetíti.

A Vk-versenyen 41 ország 800 sportolója verseng, a magyar csapat 65 fős.

szombat:
500 és 1000 m-es döntők 10.30 (B döntők 9.25 órától)
200 m-es elő- és középfutamok 14.00

vasárnap:
500 és 200 m-es döntők 10.00 (B döntők 9.05 órától)
500 és 5000 m-es döntők 13.20