Vágólapra másolva!
Azerbajdzsán kivetette a hálóját Csernoviczki Évára, az Európa-bajnok dzsúdós azonban nemet mondott a havi hárommilliós fizetésről és óriási olimpiai bónuszról szóló ajánlatra - írja a Bors.

A budapesti cselgáncs Eb-n aranyérmet nyert Csernoviczki Évának havi tízezer eurót, azaz 2,97 millió forint havi fizetést ajánlott az azeri szövetség - árulta el a lapnak dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke.

"Ugyanezt az összeget kapta volna edző édesapja, Csernoviczki Csaba, ám mindketten nemet mondtak" - mondta Tóth. "És hogy az azeriek ajánlata még csábítóbb legyen, a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári olimpiai aranyérméért egymillió dolláros (226 millió forint) prémiummal kecsegtették Évit. Mindhiába."

Miután az elnök tudomást szerzett a budapesti Eb-n elhangzott ajánlatról, leült az azeri sportvezetőkkel, és arra kérte őket, hagyják békén a magyar cselgáncsozókat és edzőket.

A tavalyi londoni nyári olimpián Törökország hasonlóval próbálkozott, az Ungvári fivéreknek és trénerüknek, Bíró Tamásnak szintén havi hárommillió forint járt volna, ám őket sem vették le a lábukról.