Vágólapra másolva!
A doppingolás miatt örökre eltiltott és hét Tour de France-elsőségétől megfosztott Lance Armstrong szerint lehetetlen tiltott szer nélkül nyerni a francia kerékpáros körversenyen.

A 41 éves amerikai bringás a Le Monde című lapnak egy nappal a 100. Tour rajtja előtt adott nyilatkozatában elmondta, versenyfüggő, hogy kell-e a sikerhez a dopping, ám a Touron nem lehet győzni tiltott szer használata nélkül.

Az évtizedes csalását év elején elismerő Armstrong szerint az is jelzés értékű, hogy amíg az ő nevét törölték a győztesek közül 1999 és 2005 közötti időszakban, addig senki sem emelte fel a szavát, hogy fel akar kerülni a listára.