A világ legrosszabb jó játékosa

Vágólapra másolva!

Utoljára hetvenhét éve nyerte meg hazai játékos az angol nyílt teniszbajnokságot, a britek azóta évről évre egyre rezignáltabban emlegetik Fred Perry nevét. Pedig már csak kevesen tudják, ki is volt az utánozhatatlan tenyeresét a pingpongból átmentő playboy, aki többek között Marlene Dietrichet is elcsábította.

1936 óta mindössze kétszer fordult elő, hogy angol teniszező jutott be a wimbledoni tenisztorna döntőjébe: 1938-ban Bunny Austin kapott ki három sima játszmában az amerikai Don Budge-tól, tavaly pedig Andy Murray a svájci Roger Federertől. (A nőknél az utolsó brit győztes 1977-ben Virginia Wade volt, ő a holland Betty Stöve ellen nyert.)

Murray 2005-ös felbukkanása új reményt adott a brit szurkolóknak, akik szomorúan nézték, hogy Perry utolsó győzelme óta eltelt időben 22 nemzet teniszezője nyert, de a briteknek esélye se volt a serleg közelébe jutni.

Az elmúlt húsz évben nem is a hisztis Greg Rusedskitől várták ezt elsősorban, hanem Tim Henmantól, aki 1998-ban, 1999-ben, 2001-ben és 2002-ben is a négy közé jutott, de mindannyiszor vereséget szenvedett.

Murray lépésről lépésre verekedte fel magát a ranglétrán, 2009 és 2011 között háromszor elődöntőzött, tavaly már fináléba jutott, de nem bírt Roger Federerrel. Legalábbis a klasszikus Grand Slam-tornán, az augusztusi olimpián ugyanis legyőzte a svájcit, így 2003 óta az első olyan teniszező tudott lenni Federer, Nadal és Djokovic mellett, aki trófeát nyert Wimbledonban.

Ezek után mikor reménykedjenek a drukkerek a Perry-átok megtörésében, ha nem most, amikor már Federer és Nadal sincs versenyben Wimbledonban.

De ki volt Fred Perry?

Frederick John Perry 1909. május 18-án született Stockportban, apja pamutszövőként dolgozott, ő pedig az állami iskolában beleszeretett a pingpongba. Az 1928-as és 1929-es világbajnokságon több érmet is szerzett, az egyetlen aranyát azonban '29-ben, egyesben éppen Budapesten nyerte.

A csúcsra érve fel is hagyott a sportággal, és a másik nagy szerelem, a tenisz felé fordult. A legenda szerint azért akart teniszezni, mert egy eastbourne-i nyaralás során a helyi teniszklub előtt meglátta, hogy a menő sportolóknak már autóik vannak.

Ő lett az első teniszező, aki pályafutása során mind a négy Grand Slam-tornán győzni tudott: az Australian Openen (1934) és a Roland Garroson (1935) egy-egy alkalommal, míg Wimbledonban (1934, 1935, 1936) és a US Openen (1933, 1934, 1936) egyaránt háromszor. 1933 és 1936 között zsinórban négyszer vezette győzelemre a brit Davis-kupa-csapatot, harmincnyolc egyeséből harmincnégyet, tizennégy páros meccséből tizenegyet megnyert.

1936-ban profinak állt, és Ellsworth Vines oldalán az Egyesült Államokban, majd Nagy-Britanniában turnézott, és egymás elleni bemutató mérkőzésekből tartotta el magát. 1939-ben csatlakozott hozzájuk az amerikai Don Budge is.

A szakemberek szerint Perry volt minden idők egyik legjobb teniszezője, így jellemezte önéletrajzi könyvének szerzője, Jack Kramer is. "Perry egy hihetetlen reflexszel megáldott, rendkívül mozgékony játékosként villámgyors tenyereseivel elsősorban a füvön érvényesült. Bal tenyerese futás közben volt az igazi. Egyetlen gyengesége a fonák volt" - írta róla Kramer. Azt is megjegyezte, hogy a tenyeres stílusát minden bizonnyal még pingpongos múltjából hozta, ezt tanítani sem lehetett. Viszont amikor a fiatalok megpróbálták ellesni tőle, az hosszú időre tönkretette az angol teniszt.

Lehet, erre célzott az amerikaiak tízszeres Grand Slam-győztes játékosa, Bill Tilden is, aki szerint Perry volt a világ legrosszabb jó játékosa.

Dietrichtől Rieséig

Igazi playboy-életet élt, megjelenése és sikerei miatt ostromolták a nők. Első nagy visszhangot kiváltó kalandja a Marlene Dietrichhez fűződő szerelme volt, majd 1934-ben eljegyezte a brit színésznőt, Helen Vinsont.

Válásuk után 1941-ben a modell Sandra Breaux-t vette feleségül, négy ével később már Lorraine Walsh oldalán mutatkozott, utoljára 1952-ben nősült, és feleségével, Barbara Riesével haláláig együtt maradt.

A Fred Parry-brand

Az 1940-es évek elején egy egykori osztrák futballista, Tibby Wegner kereste fel egy csuklószorító terveivel, de gyorsan a sportruházat felé fordultak, és Perry nevén egy brandet hoztak létre. Az ötlete hasonló volt René Lacoste elképzeléséhez: egy sportinget tervezett, és az 1952-es wimbledoni tornán már a Fred Perry-teniszing aratott osztatlan sikert. A logó a babérkoszorú lett.

Perry kiváló üzleti érzékkel ingyen bocsátotta a játékosok, a bírók, majd a tévés kommentátorok rendelkezésére a ruhákat, amelyek így futótűzszerűen terjedtek, és a márka szinte összekapcsolódott a wimbledoni teniszbajnoksággal.

Fred Perry szobra Londonban Forrás: AFP/Carl de Souza

Első wimbledoni győzelmének ötvenedik évfordulójára 1984-ben bronzszobrot kapott Wimbledonban, évekig dolgozott a BBC szakírójaként és szakkommentátoraként. 1995-ben, 85 éves korában halt meg, miután egy melbourne-i szálloda fürdőszobájában elesett és súlyos bordatörést szenvedett.