Vágólapra másolva!
A barcelonai úszó-világbajnokságra készülő olimpiai bajnok, Risztov Éva otthagyta a hódmezővásárhelyi edzőtábort, mert nem érezte jól magát abban a közegben, írja a Blikk.

"Éva fogta magát, otthagyta az uszodát, és hazament Debrecenbe. Azóta nem is tért vissza, ott készül a világbajnokságra" - nyilatkozta Széles Sándor mesteredző, aki a Blikknek hozzátette: "Nem éreztem semmi előjelét annak, hogy néhány héttel a barcelonai világbajnokság előtt ilyen fordulat következik kapcsolatunkban."

Risztov Éva Forrás: MTI/Kovács Anikó

A lap Risztovot nem érte utol, de a balatonfűzfői edzőtáborban tartózkodó Kiss László szövetségi kapitány sem tudott részletes magyarázattal szolgálni.

"Nem voltam ott a hódmezővásárhelyi uszodában, nem tudom, hogy mi volt az események kiváltó oka" - mondta a kapitány. "Évával telefonon beszéltem, csak annyit mondott, hogy nem érzi jól magát abban a közegben, jobb lenne számára, ha visszatérhetne Debrecenbe. Majd a világbajnokság után kiderül, hogy jól tettük-e, amikor méltányoltuk a kérését. Remélem, jól döntöttünk."