Társoldalunk:

Betegség miatt vége Risztov vb-jének

2013.07.27. 17:00

Nem indul el a barcelonai vizes vb medencés versenyein Risztov Éva, a tavalyi londoni olimpia 10 kilométeres nyíltvízi versenyének aranyérmese.

"A debreceni úszónőt hasmenés miatt kellett visszaléptetni az 1500 méteres gyorsúszás hétfői selejtezőjétől, így számára véget ért az idei vb" - tudatta Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya az MTI-vel.

Risztov a barcelonai nyíltvízi küzdelmekben egyéniben kilencedik lett 10 kilométeren, és a magyar trió tagjaként ugyanebben a pozícióban zárt a vegyes csapatok 5 kilométeres viadalán.

A medencés úszók vasárnap kezdik meg nyolcnapos vb-programjukat, a nyitónapon öt magyar lesz érdekelt. A férfiaknál Kis Gergő 400 méter gyorson mutatkozik be, Pulai Bence pedig 50 méter pillangón próbál szerencsét. Nem áll viszont rajthoz 100 méter mellen - ahogy kedden 50-en sem - a 200-as táv londoni olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel, aki fő számára összpontosít. A 200 méteres mellúszás előfutamait csütörtökön rendezik meg.

A nőknél Kapás Boglárka első fellépése a nyitónapi 400 méter gyorson lesz, míg 200 méter vegyesen ketten is, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna képviselik a magyar színeket. Hosszú Katinka monstre programot teljesít majd a katalán fővárosban, bár vasárnap - a korábbi tervekkel ellentétben - a 400 méteres gyorsúszásban nem indul.

Hosszú az Origónak adott interjújában részletesen kifejtette, hogy melyik számban mit vár magától. "Először 200 vegyesen versenyzek majd, ez nagyon jól megy, olyan időt úsztam legutóbb, mint amilyet az elmúlt három évben soha. Egy jobb időm van ennél, amit még a gumidresszben értem el, az a célom, hogy azt megjavítsam, hogy végre a múlté legyen az a korszak, mert azokra az eredményekre mindig csak legyintenek, hogy a ruha miatt volt." (A teljes interjú itt olvasható.)