Vágólapra másolva!
Meg kell szabadulnom bizonyos beidegződésektől - jelentette ki Cseh László, miután ötödik lett kétszáz vegyesen az úszóvébén.

Cseh László szerint az utóbbi idők sikertelen szereplése lerakódott benne, elment az önbizalma, ezért végzett csak az ötödik helyen 200 vegyesen a barcelonai úszó-világbajnokságon.

"Nem rossz az ötödik hely, örülni kell ennek is, de azért kikaptam rendesen, a többiek sokkal jobbak voltak" - kezdte az Origónak közvetlenül a döntő után Cseh. "Amiért mérges vagyok magamra, az az, hogy ilyen gyenge időt úsztam. Viszonylag jónak éreztem az úszást, de valami plusz hiányzott, ami egész évben megvolt, de most ezt nem sikerült hozzárakni."

Cseh leszögezte: nem azért úszott gyengén, mert rossz az edzettségi állapota, vagy mert nem elég gyors. "A bemelegítésen nagyon jó időket úsztam, amíg bemelegíteni kell, és csak úszni, addig nagyon jó vagyok, de amikor jön a verseny, akkor elfogy ez az érzés. Nem merek odaállni rendesen versenyezni, és ez meg is látszik az úszásomon. Az elmúlt években volt egy-két balul sikerült verseny, ez szépen beépült a lelkembe, és lerakódott. Próbáltunk rajta dolgozni, de idáig jutottunk."

Cseh nem akarja abbahagyni Forrás: AFP/Josep Lago

Cseh hozzátette: úgy érzi, hogy kell neki egy nagyobb pihenő, és ismét fel kell építenie magát. "Újra önbizalmat kell gyűjtenem. Nem vagyok benne biztos, hogy sok verseny kell ehhez, sőt, talán túl sok is volt az utóbbi időben ebből. Fejben kellene regenerálódnom."

"Egyáltalán nem akarom abbahagyni, csak meg kell szabadulnom bizonyos beidegződésektől."