Vágólapra másolva!
A 200 mell délelőtti előfutamából magabiztosan továbbjutó Gyurta Dániel nem hiányolja hazaküldött edzőjét a barcelonai vizes világbajnokságon.

"Nem kellett igazán megnyomni az iramot, csak az volt a fontos, hogy ott legyek a simán továbbjutók között" - nyilatkozta a harmadik idővel továbblépő londoni olimpiai bajnok. "Erős a mezőny, mindenki döntőbe akar kerülni, örülök, hogy így mutatkoztam be Barcelonában, s a 2:09.94 is rendben van."

Gyurta már edzője nélkül vágott neki a főszámának, miután Széles Sándort rossz egészségügyi állapota miatt kedden hazaküldték Barcelonából. "Az, hogy Sanyi bá' hazament, nem befolyásol semmit, a teljesítményemet nem érinti. Ilyenkor már nincs igazán teendője az edzőnek, meg különben is, két másik segítőm itt maradt a szakmai stábból" - mondta az Újpest úszója.