Vágólapra másolva!
Indulhat a szeptemberi budapesti vb-n Riza Kayaalp, a kötöttfogás 120 kilogrammos súlycsoportjának világ- és Európa-bajnoka, olimpiai bronzérmese, akit korábban rasszizmussal vádoltak meg.

A sportág nemzetközi szövetsége (FILA) a hét elején hat hónapos eltiltással sújtotta Kayaalpot, mivel a versenyző Twitter-oldalán a görögöket és örményeket sértő kijelentések olvashatók.

A Török Birkózó Szövetség elnöke, Hamza Yerlikaya szerdán azt közölte, hogy fellebbeztek az ítélet ellen, mivel nem bizonyított, hogy a birkózó maga írta a rasszista megjegyzéseket, illetve semmilyen formában nem volt módja védekezni a vádakkal szemben.

Hozzátette, hogy a FILA időlegesen felfüggesztette a büntetést. Így a 2011-es vb-n és az idei Eb-n arany-, a tavalyi londoni olimpián bronzérmes birkózó ott lehet a szeptember 16. és 22. közötti budapesti vb-n.