Vágólapra másolva!
Serena Williams megvédte címét a US Openen, miután a kavargó szélben három játszmában legyőzte Viktorija Azarenkát.

US Open, női egyes, döntő:
S. Williams (amerikai, 1.)-Azarenka (fehérorosz, 2.) 7:5, 6:7(6), 6:1

Williamst rendkívül zavarta az erős szél, amely miatt több támadó ütést elrontott, ennek ellenére sikerült hoznia az első játszmát: 5:5-nél vette el az ambiciózusan teniszező Azarenka adogatását.

A folytatásban hamar brékelőnybe került az amerikai játékos, ám ellenfele fordítani tudott, következett a döntő játszma, melyben már érvényesült a világelső akarata.

Serena Williams az ötödik US Open-trófeájával Forrás: AFP/Stan Honda

Williams ezzel az ötödik US Open győzelmét és pályafutásának 17. egyéni Grand Slam-győzelmét aratta. Tavaly szintén ők ketten vívták a finálét, Serena Williams akkor is három játszmában győzött.

"Ma nem nyújtottam a legjobbamat, de mégis győztem, ami fantasztikus. Ezzel együtt még nem tartok a legtöbb Grand Slamet nyerő Steffi Graf, Martina Navratilova és Chris Evert szintjén" - mondta Williams. "Ez a trófea sokat jelent nekem, úgy érzem, még mindig küzdenem azért, hogy a részese legyek ennek a mesés sportágnak. Majdhogynem csalódott voltam az évemmel, mert bár a Garrost megnyertem, a másik két GS-tornán nem szerepeltem jól."

Azarenka elismerte, amerikai riválisa végig kiegyensúlyozottabban játszott, ő pedig nem használta ki a lehetőségeit a fontos pillanatokban.

A US Open egyéni döntői 2000-től:
2000: V. Williams (amerikai)-Davenport (amerikai) 6:4, 7:5
2001: V. Williams-S. Williams (amerikai) 6:2, 6:4
2002: S. Williams-V. Williams 6:4, 6:3
2003: Henin-Hardenne (belga) - Clijsters (belga) 7:5, 6:1
2004: Kuznyecova (orosz)-Gyementyjeva (orosz) 6:3, 7:5
2005: Clijsters-Pierce (francia) 6:3, 6:1
2006: Sarapova (orosz) - Henin-Hardenne 6:4, 6:4
2007: Henin-Kuznyecova 6:1, 6:3
2008: S. Williams-Jankovic (szerb) 6:4, 7:5
2009: Clijsters-Wozniacki (dán) 7:5, 6:3
2010: Clijsters-Zvonarjova (orosz) 6:2, 6:1
2011: Stosur (ausztrál)-S. Williams 6:2, 6:3
2012: S. Williams (amerikai)-Azarenka (fehérorosz) 6:2, 2:6, 7:5
2013: S. Williams (amerikai)-Azarenka (fehérorosz) 7:5, 6:7(6), 6:1