Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton meglepetésre két szettben legyőzte a hetedik helyen kiemelt, otthon teniszező Jeremy Chardyt a 467 800 euró összdíjazású, metzi torna első fordulójában. Babos Tímea Kantonban győzött le egy jónevű ellenfelet.

A világranglistán 239. Fucsovics - aki a selejtezőből jutott fel a 32-es főtáblára - először 3:2-es vezetésénél vette el a francia adogatását, aki kétszáz hellyel megelőzi a rangsorban, de volt már 25. is.

A 21 éves magyar remekül tartotta előnyét, és fél óra alatt besöpörte a nyitószettet.

A folytatásban a nyíregyházi teniszező 1:1-nél brékelte 26 éves ellenfelét, az 3:3-nál utolérte, majd Fucsovicsnak volt bréklabdája 5:5-nél, de nem tudta kihasználni. A játszmát lezáró rövidítésben végig a magyar vezetett, végül 7-5-re hozta a tie-breaket, és 1 óra 23 perc alatt nyert.

A 2010-ben junior wimbledoni bajnok Fucsovics a 16 között Tobias Kamkéval találkozik szerdán 16 órakor. A 27 éves német játékos jelenleg 80. a világranglistán.

A Davis-kupa-csapattag Fucsovics pályafutása során másodszor került fel ATP-verseny főtáblájára a tavalyi, s'Hertogenbosch-i torna után. Előzőleg, 2012 áprilisában Balázs Attila küzdötte el magát az elődöntőig Bukarestben, azelőtt pedig Sávolt Attila játszhatott a magyarok közül ATP-verseny főtábláján, még 2004-ben.

Metz, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Fucsovics - Chardy (francia, 7.) 6:3, 7:6 (7-5)
Mayer (német, 8.) - Herbert (francia) 6:2, 7:5
Kamke (német) - Gicquel (francia) 6:2, 6:3
Lacko (szlovák) - Berrer (német) 6:3, 1:6, 6:2
De Schepper (francia) - Huta Galung (holland) 6:3, 6:2
Roger-Vasselin (francia) - Delbonis (argentin) 6:0, 6:2

Babos küzdőszelleme dicséretes

Babos Tímea szintén hetedik kiemeltet vert, az amerikai Varvara Lepchenkót, két szoros játszmában, Kantonban. A világranglista 105. helyén álló magyar játékos az egész mérkőzésen remekül szervált, és végül rövidítésben nyerte az első szettet. A másodikban riválisa egyszer brékelt, ám innen is sikerült egyenlíteni. A hajrában a WTA-rangsorban 47., üzbég születésű Lepchenko négy meccslabdát is hárított, ám végül nem bírt Babossal.

"A tavalyi meglepetés-győzelem után sikerült hatalmas küzdelemben legyőzni a világranglista 47. helyezettjét. Biztos jelei voltak annak, hogy az ellenfél is sokkal jobban felkészült Timiből, de sikerült végig jól adogatnia, és támadó szellemben a labdamenetek többségében átvennie az irányítást" - értékelt Babos honlapján edzője, Barátosi Levente. "Mindkét szettben hátrányból sikerült fordítani, ami Timi remek küzdőszellemét dicséri. Önbizalom-növelő, értékes győzelem ez, reméljük, erőt ad a holnapi fordulóhoz."

A 20 éves magyar játékos a nyolcaddöntőben a kínai Cseng Csiével (58.) találkozik.

Babos párosban a fehérorosz Olga Govorcovával indul, a negyedik helyen emelték ki őket. Első ellenfelük a Jaroszlava Svedova, Csang Suaj kazah, kínai kettős lesz. Babos Taskentben még Svedovával indult, és megnyerték a tornát - éppen Govorcováék ellen.

Kanton, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos - Lepchenko (amerikai, 7.) 7:6 (10-8), 7:5
Jovanovski (szerb) - Cirstea (román, 1.) 6:2, 6:1
Cornet (francia, 2.) - Govorcova (fehérorosz) 6:3, 6:1
Robson (brit, 3.) - Jaksic (szerb) 6:2, 6:4
Dolonc (szerb) - U. Radwanska (lengyel, 5.) 7:5, 6:2
Meusburger (osztrák) - Curenko (ukrán) 6:3, 6:4
Cseng S. (kínai) - Kumkhum (thaiföldi) 6:7 (3-7), 6:3, 7:5
Cseng Cs. (kínai) - Svedova (kazah) 6:1, 6:4