Vágólapra másolva!
Elégedetten értékelte tanítványai teljesítményét a női szakág vezetője, Wöller Ákos a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokságon.

"Ezzel a két éremmel bejött a maximum, amit várhattunk. Barka Emese harmadik helyének azért örülök kifejezetten, mert eddig a most aranyérmes Sastin Mariannán kívül még csak pontszerző se volt soha magyar versenyző a vb-k történetében" - mondta pénteken Wöller, aki hozzátette, az 55 kilóban bronzérmes Barka sokat változott az elmúlt egy évben, erősebb lett, és mindent a birkózásnak rendel alá, ezáltal rendkívül koncentrált a versenyeken.

Megjegyezte azt is, hogy még mindig csak 23 éves, így nagy fejlődési lehetőség van benne a jövőre nézve.

Wöller az érmeket tekintve teljes elégedettségének adott hangot, de a fiatalokat illetően azt mondta, kicsit többet remélt tőlük, mert abban bízott, hogy legalább egy-egy meccset "elcsípnek". Hozzátette, ismét bebizonyosodott, hogy a korosztályos mezőny nagyon messze van a felnőttől.

Sastin Marianna Forrás: MTI/Illyés Tibor

A jövőre vonatkozóan kijelentette, a női szakág Magyarországon Sastin aranyérmének köszönhetően, nemzetközileg pedig a négyről hat súlycsoportra bővített olimpiai program által teremt magának egyre nagyobb presztízst.

A magyar birkózósport 26., a szakágnak viszont első vb-aranyérmese egy nappal sikerét követően kijelentette, a diadala elég nagy lökést jelent számára, főként lelkileg, hogy érdemes folytatnia.

"Most három-négy hét pihenő következik, aztán megkezdem a felkészülést a novemberi Golden Grand Prix-ra, amely Bakuban lesz" - mondta az aláírást kérő gyerekek gyűrűjében Sastin, aki korábban Európa-bajnokságokon egy ezüstöt és három bronzot, míg vb-ken két ezüstöt és egy bronzot nyert.