Vágólapra másolva!
Pars Krisztián a tavaly megnyert olimpiai bajnoki címe után idén Moszkvában megszerezhette volna Magyarország első vb-aranyérmét, ám a lengyelek tehetsége, Pawel Fajdek a második helyre szorította, igaz, azóta minden kisebb versenyen a magyar dobó nyert. Pars kemény szavakkal  kritizálta a lengyelt, de Fajdek inkább azt mondja: ő szereti Parsot, akit erősebbnek és gyorsabbnak tart. Arról is beszél az Origónak, hogy mi lesz Rióban.

A mindössze 24 éves kalapácsvető Pawel Fajdek a londoni játékokon még döntőbe sem jutott (az első két dobásánál elcsúszott, a harmadiknál pedig kilépett), pedig abban az évben övé volt a harmadik legjobb dobás. Pars akkor elég keményen kritizálta Fajdek hozzáállását. "Nem kellett volna nagyképűnek lennie. Nem értem, miért nem indult az Eb-n, én fiatalon soha nem hagytam volna ki egyetlen nagy versenyt sem. Nem látom benne az alázatot, és mint látjuk, ez meg is bosszulta magát. A sport nem arról szól, hogy versenyezzek? Menjen el inkább sakkozni vagy vitorlázni, ha azt élvezi. Ha pedig nem élvezi a kalapácsvetést, akkor tessék, megvan az eredménye. Azért, mert dobott egy 81 felettit egy versenyen, még nem kellene kevélyen járkálnia."

Fajdeket szembesítettük a magyar dobó tavalyi nyilatkozatával, ám a lengyel diplomatikus választ adott: "Az edzőm döntött úgy, hogy ne induljak az Eb-n, én csak egy versenyző vagyok. Ő a főnököm, nekem pedig hallgatnom kell rá. Jó formában voltam és menni szerettem volna Helsinkibe, de az edzőm jobban tudja, hogy mi a jó nekem."

Pars szerint nagy erő kell ahhoz, hogy ne rántson ki a kezdőkörből a kalapács - ezek szerint ez megvolt Fajdekben Forrás: AFP/Franck Fife

Fajdeknek a Pars által említett egyetlen 81 feletti dobás után sokáig nem sikerült ilyen nagyot hajítania, ám éppen a legjobbkor igen: Moszkvában, a vb-döntőben elsőre 81,97 méterig repült a kalapács, amivel jól ráijesztett az ellenfeleire. Pars ugyanitt csak 80,30-ig jutott, amivel második lett. (A 81,97 Pars olimpiai aranyat érő 80,59-es eredményénél is jóval nagyobb, igaz, a londoni döntőben nem volt olyan ellenfél, aki jobb teljesítményre sarkallta volna a magyar aranyérmest).

A svájci születésű nehézatléta kérésünkre összevette magát a 31 éves Parssal: "Ő erősebb és gyorsabb nálam, én pedig jobban érzem a kalapácsot. De én még csak 24 éves vagyok, és nemrég kezdődött a kalandom a kalapáccsal" - szögezte le.

"Óriási mázlija volt"

Pars a vb után saját maga hozta szóba a rivális életkorát, amikor arról kérdeztük, hogyan lehet, hogy Fajdek csaknem két méterrel megjavította a döntőben a 2013-as legjobbját: "Óriási mázlija volt, bárcsak nekem lenne egyszer ilyen szerencsém. Huszonnégy évesen nem lehet olyan rutint szerezni, hogy pont az év legfontosabb világversenyére javuljon valaki ennyit. Ahhoz is nagy erő kell, hogy ne rántson ki a kezdőkörből a kalapács. Az első kísérleténél látszott, hogy ő éppen megfogta a dobást, millimétereken múlott, hogy nem lépett ki."

Pars szerint nagy mázlija volt Fajdeknek a vb-n Forrás: MTI/EPA/Christophe Karaba

Fajdek egyszerű indokkal támasztja alá, hogy miként sikerült ilyen nagyot dobnia. "Egész évben a moszkvai vb-re készültem, ez volt a legfontosabb 2013-ban. Mint láthatták, sikerült is a legjobbnak lennem, igaz, többre készültem, nem gondoltam volna, hogy az első dobásom ilyen jól sikerül majd. De amikor láttam az eredményt, tudtam, hogy ezzel megvan az aranyérem. Még fiatal vagyok, és a technikám nem alkalmas arra, hogy mindig 81-82 métert dobjak, meglátjuk, mit hoz a jövő, már nagyon készülök a jövő augusztusi, zürichi Eb-re."

Az Eb-nél még érdekesebb kérdés, hogy ki lehet majd a szakág legjobbja a riói olimpián, Fajdek szerint egyértelmű, hogy ő és Pars lesznek harcban a győzelemért. "Mi ketten vagyunk a világ legjobb kalapácsvetői. A kettőnk csatája nagyon érdekesnek ígérkezik a következő években. Meglátjuk, Rióban ki lesz a jobb. Előtte találkozunk Zürichben az Eb-n, majd Pekingben a vb-n, aztán már jön is a riói olimpia."

Szeretem őt, mert nagyon kemény ellenfél

Csak egyet sajnál, hogy a nemzetközi szövetség, az IAAF nem támogatja, hogy a Gyémánt Ligában is legyen kalapácsvetés. "Beszélhetünk róla, de sajnos ezen változtatni nem lehet."

Aztán elárulta még, hogy Parssal nem beszélnek sokat a versenyeken, mert az nem tenne jót a koncentrációnak. "De ez így normális. Szeretem őt, mert nagyon kemény ellenfél, és a csatáinkkal szórakoztatni tudjuk a közönséget."

Ritka a szemüveges kalapácsvető, Fajdek ilyen Forrás: AFP/Ria Novosti/Alekszej Filippov

A vb utáni versenyeken Pars sorra legyőzte Fajdeket, akit ez nem érdekel különösebben ("minden évben csak a legnagyobb versenyt tartom fontosnak"), azzal viszont egyetért, hogy a dubnicai volt az idény legizgalmasabb viadala.

A nemzetközi szövetség kalapácsvető sorozatába tartozó viadalon a szombathelyi dobó elsőre 80,94, majd másodikra 80,73 métert ért el. A harmadik sorozatban Pars hiába javított 81,54 méterre, Fajdek 82,27-íg repítette a szert. "Ez volt az év legjobb versenye. Csak azt sajnálom, hogy négyet dobhattunk, jó lett volna még folytatni a versengést" - mondta Fajdek, aki végül kikapott, mert Pars az utolsó, negyedik körben 82,40-es dobást mutatott be, a lengyel kísérlete viszont érvénytelen volt.

A világrekordot 86,74 méterrel az orosz Jurij Szedih tartja még 1986-ból, s néha ma nagyon messzire is képes elrepülni a legjobbak kalapácsa, Fajdek nem hiszi, hogy ez a csúcs megjavítható. "Ezt senki nem tudja megjavítani, túl messze van. A 84 vagy 85 métert el lehet érni, de hogy többet lehetne-e? Meglátjuk."