Társoldalunk:

Federer visszavágott Del Potrónak, és készülhet Djokovic ellen

2013.11.01. 19:24

A korábbi világelső Roger Federer nagyszerű mérkőzésen nyert Juan Martin del Potro ellen a 3,2 millió euró (935 millió forint) összdíjazású párizsi fedettpályás férfi tenisztornán.

Federer több mint egy év elteltével győzte le újra dél-amerikai riválisát, ezt megelőzően a tavalyi, londoni olimpia elődöntőjében nyert ellene. Azóta háromszor nyert Del Potro, legutóbb a múlt heti, bázeli döntőben.

A 17-szeres Grand Slam-győztes Federer nagyon jól kezdte a negyeddöntőt, ellenállhatatlan játékkal, mindössze 30 perc alatt megnyerte az első szettet. A második játszmában azonban del Potro fokozatosan feljavult, és a legjobbkor, 5:4-es vezetésénél vette el riválisa adogatását, ezzel pedig egyenlített.

A mindent eldöntő harmadik szettben Federer 2:2-nél vette el az argentin szervajátékát, s bár del Potro azonnal visszajött, a svájci később újra előnybe került (5:3), és ezzel az eséllyel már élt is.

Del Potro a meccsben maradásért szerválhatott, de nem tudta megállítani Federert, aki végül 1 óra 43 perc alatt győzött.

A svájci játékos az elődöntőben a korábbi világelső szerb Novak Djokoviccsal találkozik.

Párizs, negyeddöntő:
Federer (svájci, 5.)-Del Potro (argentin, 4.) 6:3, 4:6, 6:3
Djokovic (szerb, 2.)-Wawrinka (svájci, 7.) 6:1, 6:4
Nadal (spanyol, 1.)-Gasquet (francia, 9.) 6:4, 6:1
Ferrer (spanyol, 3.)-Berdych (cseh, 6.)