Vágólapra másolva!
Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Hosszú Katinka: a 2013-as LEN Award-szavazáson Európa legjobb női úszójának választották, a férfiaknál Gyurta Dániel másodikként zárt. A legjobb pólós Varga Dénes lett, hajszállal Nagy Viktor előtt.

Az európai sportági szövetség, a LEN 2008 óta díjazza az év legjobbjait valamennyi úszásnemben. Idén először magyar úszó kezébe kerül a győztesnek járó bronzszobor: Hosszú Katinka nagy fölénnyel nyert.

Hosszú sikeréhez kétség sem férhetett: már a barcelonai világbajnokság két arany- és egy bronzérme Európa legsikeresebb versenyzőjévé tette, ám ő még erre is rátett egy lapáttal, hiszen a rövidpályás Világkupa-sorozaton példátlan sikerszériát produkált: nyert 55 érmet, ebből 32 aranyat, továbbá megdöntött hat világrekordot. Nem is lehetett kérdés, hogy az 51 LEN-tagország 274 szavazójának többségénél ő viszi el a pálmát a Barcelonában a világrekordokat szakmányban döntögető mellúszók, az orosz Julija Jefimova és a litván Ruta Meilutyte előtt.

A férfiaknál az egyéniben és váltóban is aranyérmet szerző francia Yannick Agnel 2012 után az idén is elnyerte az elismerést, Gyurta Dánielre is sokan szavaztak, világbajnokunk így második lett a listán.
Nyíltvízi úszásban is volt magyar a szavazólapon, Olasz Anna összetett Európa Kupa-diadalával került az ötös listára, de az Európa egyetlen női világbajnoki címét szerző Martina Grimaldi sikeréhez nem férhetett kétség. A férfiaknál az a Thomas Lurz győzött, akivel Risztov Éva jelenleg is együtt tréningezik.

Vízilabdában is születtek magyar sikerek: a barcelonai világbajnok férficsapat két kiemelkedőt nyújtó játékosa, Varga Dénes és Nagy Viktor különcsatát vívott a LEN Awardért, végül néhány szavazattal Varga győzött ebben a kategóriában. A waterpolo.hu úgy tudja, Varga két szavazattal előzte meg csapattársát.

Magyar pólós eddig egyszer nyerte el a LEN Award-ot: Biros Péter, még a 2008-as pekingi olimpiai győzelem után.

LEN Award, 2013

Férfiak
Yannick Agnel - Franciaország 54,3%
Gyurta Dániel - Magyarország 21,4%
Jeremy Stravius - Franciaország 15,7%
Camille Lacourt - Franciaország 7,1%
Vlagyimir Morozov - Oroszország 1,4%

Nők
Hosszú Katinka - Magyarország 62,0%
Julija Jefimova - Oroszország 16,9%
Ruta Meilutyte - Litvánia 14,1%
Ranomi Kromowidjojo - Hollandia 5,6%
Rikke Moller Pedersen - Dánia 1,4%

További győztesek
Műugrás: Patrick Hausding (német), Tania Cagnotto (olasz)
Szinkronúszás: Szvetlana Romasina (orosz)
Nyíltvízi úszás: Thomas Lurz (német), Martina Grimaldi (olasz)

Az úszás eddigi győztesei

Férfiak
2008: Alain Bernard (Franciaország)
2009: Paul Biedermann (Németország)
2010: Camille Lacourt (Franciaország)
2011: Alexander Dale Oen (Norvégia)
2012: Yannick Agnel (Franciaország)
2013: Yannick Agnel (Franciaország)

Nők
2008: Rebecca Adlington (Nagy-Britannia)
2009: Britta Steffen (Németország)
2010: Therese Alshammar (Svédország)
2011: Federica Pellegrini (Olaszország)
2012: Ranomi Kromowidjojo (Hollandia)
2013: Hosszú Katinka (Magyarország)

A vízilabda-szavazás eredményei

Férfiak
Varga Dénes - Magyarország 36,1%
Nagy Viktor - Magyarország 33,3%
Vanja Udovicic - Szerbia 15,3%
Aleksandar Ivovic - Montenegró 12,5%
Sandro Sukno - Horvátország 2,8%

Nők
Jennifer Pareja - Spanyolország 50,7%
Laura Ester - Spanyolország 35,2%
Alekszandra Antonova - Oroszország 5,6%
Szücs Gabriella - Magyarország 5,6%
Jekatyerina Prokofjeva - Oroszország 2,8%

Az eddigi győztesek

Férfiak
2008: Biros Péter
2009: Filip Filipovics (szerb)
2010: Vanja Udovicsics (szerb)
2011: Stefano Tempesti (olasz)
2012: Miho Boskovic (horvát)
2013: Varga Dénes

Nők
2008: Danielle De Bruijn (holland)
2009: Iefke van Belkum (holland)
2010: Szofia Konuh (orosz)
2011: Alexandra Aszimaki (görög)
2012: Anni Espar (spanyol)
2013: Jennifer Pareja (spanyol)