Vágólapra másolva!

Leáldozott az ujjakkal, övvel, kabáttal fojtó dzsúdósnak

Jövőre lép hatályba a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) új szabályzata, melynek egyik legérdekesebb eleme a női mérkőzések idejének négy percre csökkentése.

A judoinfo.hu szaklap tájékoztatása szerint véget ért az úgynevezett tesztidőszak, és az IJF illetékes bizottsága előállt a január elsejétől érvényes új szabályokkal. A nők küzdelmi ideje az eddigi ötről négy percre csökken, vélhetően a meccsek látványosabbá tétele érdekében. A férfi összecsapások ideje változatlanul öt perc.

A jövőben tiltott technika lesz az ellenfél övével, a kabát alsó részével, illetve az ujjakkal fojtani. Ennek hátterében az áll, hogy az izraeli Yarden Gerbi három mérkőzésén is ilyen egyedi és veszélyes technikát alkalmazva jutott el idén a világbajnoki címig a 63 kilósoknál.

A fontosabb változások közé tartozik még a véletlenszerű mérlegelés. Az új előírások szerint megmarad a küzdelmek előtti estén tartott mérlegelés, de a verseny napjának reggelén véletlenszerűen ismét mérhetik a dzsúdósokat, és a súlyhatártól való eltérés nem lehet több öt százaléknál. Vagyis a 100 kilogrammos súlycsoportban indulók a verseny reggelén sem lehetnek 105 kilónál nehezebbek ruha nélkül.