Vágólapra másolva!
Cseh László győzött a 400 méteres vegyes úszás döntőjében pénteken a 25 méteres medencében zajló szentpétervári pénzdíjas nemzetközi versenyen, amelyet az olimpiai bajnokból lett orosz sportági elnökről, Vlagyimir Szalnyikovról neveztek el.

A nyitónapon a Kőbánya SC úszója 4:05.69 perccel, könnyedén nyert. Fölényére jellemző, hogy a második helyezettnél is csaknem két másodperccel volt gyorsabb. A magyar versenyző bejutott két további szám fináléjába is: 200 pillangón negyedik (1:55.78 p), 100 vegyesen pedig ötödik lett (54.28 mp).

A szentpétervári eseményre, amelyet hetedik alkalommal rendeznek meg, a nagymedencés olimpiai ezüstérmes, vb- és Eb-győztes Cseh mellett meghívást kapott az ötkarikás aranyérmes, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel, valamint a vb- és Eb-első Hosszú Katinka is.

Ők szombaton szállnak vízbe, és csak pénteken utaztak el Oroszországba, mivel csütörtök este még Sportcsillagok Gáláján szerepeltek, ahol az újságírók szavazatai alapján a 2013 legjobb férfi, illetve női sportolójának járó elismerést vehették át.