Pozitív lett a tesztje, megpróbálta megölni magát

Jonathan Breyne, kerékpár, bicikli, túrakerékpár, öngyilkosság, fekvő
Jonathan Breyne a Driedaagse De Panne második szakaszán 2012. március 27-én
Vágólapra másolva!
Öngyilkos akart lenni Jonathan Breyne országúti kerékpározó, aki a héten tudta meg, hogy pozitív lett a doppingtesztje.

A 22 éves belga bringás klebunterol használatával bukott meg a hét elején, csütörtökön pedig úgy döntött, hogy véget vet az életének, és begyógyszerezte magát genti otthonában.

Az öngyilkosság szerencsére nem sikerült, kórházba szállították, kimosták a gyomrát, és másnap haza is engedték.

Breyne egy kínai versenyen bukott meg, szerinte azért, mert a kínai húsban klenbuterol volt, erre már korábban számos kerékpározó próbált hivatkozni, többek között a Tour de France-győztes Alberto Contador is.

"A hírek annyira lesújtottak, mintha összeomlott volna a világ. Mit tettem, hogy ezt érdemeltem? Semmit nem szedtem, de hogyan bizonyítsam ezt be, amikor Kínában volt a verseny?" - fakadt ki még az öngyilkossága előtt a fiatal sportoló,.